A magyar válogatott hétfőn 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen a férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Varga Zsolt csapata pompásan védekezett, három negyed alatt mindössze öt gólt tudott dobni Montenegró. Eközben pedig a magyarok támadó játéka remekül szerepelt, az első félidőben nyolcszor is betaláltak a mieink, majd a harmadik játékrészt is 3-1-re behúzták. Az utolsó negyednél így már az is belefért, hogy kicsit kiengedjenek a mieink, ez volt az egyetlen negyed, amit nem nyertek meg.
Sikerével a magyar csapat csoportelsőként jut tovább, mivel a franciák legyőzték a máltaiakat. A pólócsapat maximális, hat pontot visz majd a középdöntőbe függetlenül attól, hogy mit játszik szerdán Máltával.
Végeredmény – Vízilabda-Eb, csoportkör, 2. forduló
Magyarország-Montenegró 13-10 (4-3, 4-1, 3-1, 2-5)
gólszerzők: Angyal 3, Fekete, Kovács 2-2, Vigvári Vi., Vigvári Ve., Jansik Sz., Manhercz, Tátrai, Nagy Ád. 1-1 illetve Macic, Matkovic 2-2, Stupar, Vuckovic, Vujovic, Mrsic, Popadic, Kholod 1-1
Magyarország: Csoma Kristóf – Vismeg Zsombor, Fekete Gergő, Nagy Ákos, Varga Vince, Manhercz Krisztián, Vigvári Vince – cserék: Nagy Ádám, Angyal Dániel, Jansik Szilárd, Kovács Péter, Vigvári Vendel, Tátrai Dávid
The post Rangadót nyert a pólóválogatott, két meccs után biztosan csoportelső az Eb-n first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





