Drámai meccsen esett ki Horvátország a labdarúgó-világbajnokságról: Luka Modricék bár vezettek, végül 2-1-re kikaptak Portugáliától egy olyan mérkőzésen, amelyen négy meg nem adott gól volt, ezek közül az egyik a 103. percben, pedig a horvát játékosok azt hitték, azzal sikerült hosszabbításra menteni a meccset.
Nehéz bármit is mondani egy ilyen vereség után. Az első félidőben túlságosan mély blokkban játszottunk, a másodikban viszont feljavultunk, helyzeteink voltak, nem érdemeltünk kiesés.
A korábbi vébéken sok szerencsénk volt, most pechesek voltunk. A VAR döntött, ahogy döntött, a játékvezetés ettől függetlenül gyenge volt, minden ítélet ellenünk volt. De nem akarok ezzel sokat foglalkozni, lépjünk tovább. Erős portugál csapattal találkoztunk, de bátrak voltunk. Drámai volt a vége, de ilyen az élet” – mondta a horvátok szövetségi kapitánya, Zlatko Dalic, akinél rákérdeztek arra, mit hoz számára a jövő, mire úgy felelt, hogy csak négy év és újra itt a vb, ki tudja, mi történik addig. A sorsáról majd Horvátországban döntenek.
Egy korszak azonban biztosan lezárul, Luka Modric számára ugyanis ez volt az utolsó vb-meccs. Dalic dicsérte a csapatkapitányt, aki ismét igazi vezére volt a válogatottnak.
Rendkívül sajnálom, hogy így ért véget az utolsó vébéje
– mondta Modricról, aki világbajnoki ezüst- és bronzérmesként, a 2018-as vb legjobbjaként, aranylabdásként zárja le válogatott pályafutását. Cristiano Ronaldo is váltott pár szót egykori klubtársával a lefújás után:
Cristiano Ronaldo :
„Aku sudah bermain bersama Modrić selama bertahun-tahun, sangat menyenangkan melihatnya masih bermain di level tertinggi.
Aku mengatakan kepadanya, ‘Selamat, Luka. Semoga sukses untuk kelanjutan kariermu di masa depan.’”
Post match interview pic.twitter.com/lEicwvkfAA
— Extra Time Indonesia (@idextratime) July 3, 2026
Zlatko Dalic szerint nem kell aggódni, a horvát labdarúgásnak fényes a jövője, számos fiatal tehetség van, akik még sikerre vezetik majd a csapatot.
The post „Rendkívül sajnálom, hogy így ért véget Luka utolsó vb-je” – a horvát kapitány nehezen találta a szavakat a portugálok elleni kiesés után first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport
Cristiano Ronaldo :
Post match interview 



