A Mercedes Brit versenyzője, George Russell volt a leggyorsabb az Abu-Dzabi Nagydíj utolsó, harmadik szabadedzésén, négy ezredmásodperccel volt gyorsabb, mint a világbajnoki éllovas, az első két szabadedzésen győztes Lando Norris. A címvédő Max Verstappen a harmadik helyen zárt.
Az utolsó fél órába érve Lewis Hamilton volt gyors körön a lágy abroncsokon, azonban megpördült alatta a Ferrari és az autó a falba csapódott. A brit, aki ekkor a negyedik legjobb idővel állt, egyből jelezte, hogy nem sérült meg, viszont a szabadedzés számára véget ért. Ekkor piros zászlóval meg is szakítottak az edzést.
Hamilton balesete:
Here’s what happened to Lewis #F1 #AbuDhabiGP pic.twitter.com/YBZRvnH15k
— Formula 1 (@F1) December 6, 2025
Lágy gumikon és a javuló pályaminőség mellett egyre jobb időket autóztak a versenyzők, Oscar Piastri rögtön egy fél másodpercet vert az addig élen álló Verstappenre, és még nála is bő két tizeddel jobb volt Norris.
Volt közben egy érdekes baleset is, ugyanis Kimi Antonellit úgy engedték ki a bokszból, hogy közben jött Cunoda Juki, az olasz újonc bele is hajtott a Red Bullba, mindkét autó kisebb sérülést szedett össze. A japánnak, akinek ez akár karrierje utolsó Forma-1-es hétvégéje lehet, be is kellett fejeznie a körözgetést.
Antonelli has hit Tsunoda in the pit lane
Carbon fibre everywhere and the stewards are investigating the Mercedes driver for an unsafe release#F1 #AbuDhabiGP pic.twitter.com/9q0qb8Wcae
— Formula 1 (@F1) December 6, 2025
A végén aztán Russell a Mercedesszel előszedett egy nagyon erős kört, amivel négy ezreddel megelőzte Norrist. Az autójával küzdő Verstappen beért harmadiknak, míg Piastri az ötödik legjobb időt autózta.
Az időmérőt 15 órakor rendezik, azt pedig itt szedtük össze, hogy mikor lehet világbajnok Norris, Verstappen és Piastri:
The post Russell az élen, Hamilton a falban a szezon utolsó szabadedzésén first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





