Először jár Magyarországon?
Régebben jártam itt egy esküvőn, nagyon szép város Budapest, egyedi atmoszférával.
Minek köszönhetjük a látogatását?
Moskovits Gáborral és Tóvizi Tamással, a Dunamenti Iskola alapítóival már régi kapcsolat fűz össze. Őszintén csodálom a lelkesedésüket, ahogy a régi magyar edzőkről, tradíciókról és sikerekről beszélnek, ápolják a hagyományokat. Sokszor beszélgetünk a szakmáról is. Az ő invitálásukra érkeztem, hogy a jelenkori edzőknek bemutassam a Juventus utánpótlásának felépítését.
Az Ikarus sporttelepén beszélgetünk, ahol viszont valóban először jár látogatóban. Milyenek az első benyomásai?
Jók a körülmények, nagyon tetszik, hogy ilyen közel vannak egymáshoz a csapatok. Egyszerre vannak itt futók, focisták, kicsik, nagyok, akik mind tisztelik egymást és az edzőiket. Épp ez az, amire mi is törekszünk a Juventus akadémiáján, hogy ez a közelség és tisztelet jellemezze a klubunkat.
Úgy hisszük, a legfontosabb, hogy jó embereket neveljünk, csak utána lehetséges, hogy jó focistát is faragjunk belőlük.
Hogyan vált önből edző?
Korábban magam is futballista voltam, több csapatban is megfordultam, majd a Torinónál kezdtem el kis korosztályokkal foglalkozni. Tíz évet töltöttem el ebben a klubban, itt tanultam meg az alapokat, itt vált belőlem valódi edző. A Juventus volt az az egyesület, amelynél professzionális edzővé váltam, ők ajánlottak elsőként fizetést, ez egy új szint volt számomra, egy előrelépési lehetőség. Folyamatosan képeztem magam, minden edzői feladatból tanultam, végigjártam a szamárlétrát. A klubváltás óta eltelt tizenhét év, nagyon hálás vagyok a Torinónak, de remekül érzem magam a Juventusnál.
A Torinónál nem biztos, hogy jó szemmel nézik, ha az ember pont a Juventushoz megy át.
Érdekes, hogy bár Olaszország egyik legnépszerűbb klubja a Juventus, Torinón belül legalább ugyanannyian szorítanak a Bikáknak is. Felnőttszinten erős rivalizálás van a két klub között, de utánpótlásszinten jó a kapcsolat. Persze, először kétkedve fogadtak a Juvénál, de a munkámmal hamar elfogadtattam magamat.
Mindig is az edzői pálya érdekelte?
Igen, egyértelműen. Édesapám sajnos meghalt, amikor 9 éves voltam, viszont a futball segített megbirkózni ezzel. A barátaimmal töltött idő és a szüleiktől kapott szeretet nagyon sokat adott. A labdarúgás lett a mindenem. Ezt szeretném viszonozni a sportágnak.
Jelenleg az U9 és az U14 közötti korosztályokat koordinálja, értük felel. A szavaiból úgy tűnik nekem, hogy ez nem véletlen. Mindig is gyerekekkel szeretett volna foglalkozni, vagy a felnőttek felkészítése is érdekelte?
Nagyon szeretek gyerekeket edzeni, mert náluk nem üzletről és pénzről kell beszélgetni. Imádják a focit, ezt a boldogságot látni, és velük foglalkozni sokkal jobb! Későbbi korosztályoknál már jobban fókuszba kerül a karrierépítés, a pénzügyek, az üzleti világ. De ez az élet rendje, a gyerekek felnőnek, mi pedig büszkék lehetünk arra, hogy az edzőjük lehettünk! Olyan srácokkal dolgozhattam, mint Moise Kean vagy Federico Gatti, ami nagy kiváltság.
The post „Senki sem jutott még magas szintre azon fiatal focisták közül, akikre rájuk telepedtek a szüleik” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport
