A 29 éves amerikai sportoló korábban nagyközépsúlyban és félnehézsúlyban is a csúcsra ért, előbbiben 2017. szeptember 8-án, a román Ronald Gavril, utóbbiban tavaly február 1-jén a kubai David Morrell ellen szerzet meg az övet.




6 fotó
Miután tavaly november 22-én nyert Anthony Yarde ellen is (a hetedik menetben TKO-val), úgy döntött, ismét súlycsoportot vált, feljebb lép, kihívja a cirkálósúlyú bajnokot, Gilberto Ramírezt (aki akkor 48–1-es mérleggel, 30 KO-val állt), és megpróbál három különböző kategóriában is világbajnok lenni.
THE MOMENT DAVID BENAVIDEZ MADE HISTORY
#BenavidezZurdo pic.twitter.com/z7WfJxN5Dl
— DAZN Boxing (@DAZNBoxing) May 3, 2026
Bár a félnehézsúlyból cirkálósúlyba való ugrás nagynak tűnt, a Szörny (El Monstro) becenévre hallgató Benavideznek sikerült megőriznie a sebességét és ugyan Ramirez bátran küzdött, támadó stílusa ellenfele malmára hajtotta a vizet, aki a negyedik és a hatodik menetben is padlóra küldte ellenfelét. Miután Ramirez már szinte egyik szemére sem látott, a hatodik menetben Benavidez személyében KO-győztest hirdettek.
Senki sem tud legyőzni! Jól érzem magam, azt akarom megadni a szurkolóknak, amit látni akarnak
– nyilatkozta a győztes, aki kijelentette, szívesen visszatérne a félnehézsúlyba egy vitathatatlan címmeccsre a WBO-, WBA- és IBF-bajnok orosz Dmitrij Bivol (24-1, 12 KO) ellen.
The post „Senki sem tud legyőzni!” – Benavidez KO-val írt sporttörténelmet first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport






