„Soha nem gondoltam azt, hogy a második hely jó” – Kemény Dénes a pólóvébéről

Kemény Dénes szerint a női pólóban volt olyan időszak 2012–2022 között, amikor „az ezüstöket nyertük, vagy döntőket buktunk” kérdésre egyszerű lett volna a válasz, mert az amerikaiak akkor olyan fantasztikus játékosállománnyal rendelkeztek, hogy mindent megnyertek.

„Így akkor el lehetett fogadni, hogy, aki a döntőbe jutott, az ezüstnek is örült. De a férfiaknál a szerb férfiválogatott 2016–24 között három olimpiát nyert zsinórban. A nyolc év alatt viszont csak egyszer, 2018-ban jutott be kontinenstorna vagy világbajnokság döntőjébe, abban az évben meg is nyerte az Eb-t.

Ez azt a nézetet erősíti, hogy nem csak a pólóban, de minden csapatjátékban annyira nagy dolog világversenyen fináléba jutni, hogy amikor ott vagy, értékesíteni kell a lehetőséget. Aktív szövetségi kapitányként egy-egy vesztes döntő után éppen ezért soha nem gondoltam azt, hogy a második hely jó.

Varga Jennifer / 24.hu Kemény Dénes

Ugyanakkor a mi sportágunkban kicsit másképp hangsúlyozunk. A párizsi olimpia után néhány sportvezetővel beszélgetve azt a kijelentést tettem, hogy mostantól három napra, a Los Angeles-i szerdára-péntekre-vasárnapra kell készülni. Ugyanis a négy év teljesítménye nem a mostani ezüstök, hanem a Los Angeles-i negyeddöntő, elődöntő, döntő napján elért eredmények alapján kerül megítélésre” – érvelt a 2000–2008 között a magyar férfi vízilabda-válogatottal három olimpiai aranyérmet nyerő szakember.

Olimpiai szemüvegen keresztül nézve, illetve a statisztikai mutatókban hívők, a számok alapján jövőbe tekintők számára a férfiak második helye akár még megnyugvást is jelenthet, hiszen

The post „Soha nem gondoltam azt, hogy a második hely jó” – Kemény Dénes a pólóvébéről first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest