Édesapja, Sven már korán felismerte, hogy lánya tehetséges, igazából sohasem erőltetett rá semmit, de bátorította, hogy figyeljen oda a sportolásra.
„Mindig figyelmes volt velem, versenyekre vitt. De amikor később barátom lett, konfliktus alakult ki, hiszen hirtelen két ember akart engem versenyekre vinni.
Ez egyáltalán nem volt szórakoztató. Mint ahogy az sem, hogy a sikereimmel párhuzamosan egyre többet írtak a hosszú lábaimról, arról, hogyan nézek ki. Szerintem nem ez alapján kell megítélni egy embert…
Egyre többször érezte azt, hogy túl sok elvárásnak kell megfelelnie. Ha például nem sikerült új rekordot felállítania, nem mutathatta meg, mennyire szomorú, csak a fürdőszobában mert sírni.
Hajszálnyira az olimpiai éremtől
Sokáig úgy tűnt, a melbourne-i olimpiáról lemarad. Ahogy a Sport 1956. december 4-i száma írta:
„Svédországban a női atlétikát nem túlságosan támogatják. A svéd szövetség vezetői nagyon sokáig haboztak, hogy egyáltalán kiküldjék-e legjobb két atlétanőjüket, Almqvistet és Larkingot az olimpiára, hiszen úgy sincs esélyük. A nagyon csinos, szőke Larking csak az utolsó, pillanatban érte el a kitűzött szintet. Végül is mindkettőt kiküldték és mindkettő értékes helyezést szerzett.”
Az ausztrál utazás önmagában is élmény volt.
Átrepültünk az Északi-sarkon és Alaszkán, ki a Csendes-óceánon, és megálltunk Hawaiin, meglátogattuk a leghíresebb strandot. Utána mentünk csak Ausztráliába
– emlékezett vissza, hozzátéve: nem sok svéd, pláne svéd nő volt, aki az 50-es években eljuthatott a távoli kontinensre.
A melbourne-i krikettpályán lezajlott versenyeken az első próbálkozásra 167 centimétert ért el, ami új svéd rekordot jelentett. Ez elég volt az olimpiai negyedik helyhez. Ráadásul csak azért maradt le a dobogóról, mert az ugyancsak 167-et teljesítő brit Thelma Hopkins és szovjet Marija Piszarjeva kevesebben rontott a verseny során.
(A magyar sportsajtóban említett Ingrid Almqvist 49,74 méteres teljesítményével ugyancsak egy értékes, 5. helyet ért el női gerelyhajításban.)
Nem volt meg a nagy szerelem
Miután kiderült, hogy Larking az olimpia alatt már terhesen versenyzett, úgy döntött, hogy 20 évesen befejezi a pályafutását.
„Egy kisfiúval a hasamban ugrottam az olimpián” – mesélte nevetve, hozzátéve, hogy ezzel nagy csalódást okozott sok embernek.
Összetűzésbe kerültem a szüleimmel és az egyházzal, hiszen úgy gondolták, házasságon kívül tilos teherbe esni. Sok volt az előítélet, azt mondták, csalódtak bennem. Főleg az édesapám. Borzasztóan szomorúnak és magányosnak éreztem magam. Nem volt könnyű.
1957-ben feleségül ment gyermeke apjához, de úgy érzi, ezt a helyzetet a kényszer szülte.
„Nem volt más választásom. Nem volt semmilyen végzettségem, csak a középiskolát fejeztem be, így szinte kénytelen voltam kitartani ennél a kapcsolatnál. De soha nem éreztem magam boldognak, nem volt meg a nagy szerelem.”
A házaspár Malmöbe költözött, ahol Gunhild tanárnak készült. Összesen három gyermekük született, a házasságuk 1974-ig tartott.
„17 évig éltem vele, de csak a gyerekek érdekében” – mondta.
89 évesen is rajongói leveleket kap
A melbourne-i olimpiának azonban volt még egy hozadéka, hiszen Gunhild Larking nem csupán a versenyen nyújtott teljesítményével kapott nemzetközi figyelmet: az olimpián készült róla egy olyan fotó, amely a Life (amely akkoriban a világ legnagyobb, több mint tízmillió példányban kiadott magazinja volt) év végi, karácsonyi számában is helyet kapott. Ez pedig mind az atlétának, mind George Silk fotósnak meghozta a hírnevet.
Swedish high jumper Gunhild Larking at the 1956 Olympic Games. Color by Klimbim.
Gunhild Larking bizonyos értelemben egy elfeledett svéd sportsztár, azonban nagyon büszke arra, hogy 89 évesen még mindig kap rajongói leveleket. Az más kérdés, hogy nem az eredményei miatt (pedig azokra is büszke lehet), hanem egy közel hetven évvel készült ikonikus fénykép miatt.
A sportoló 1936. január 13-án született Jönköpingben, ahol a helyi AIF csapatában kezdett el magasugrással foglalkozni 13 évesen. Edzője sohasem volt, ezért a technikáját saját maga fejlesztette ki, és próbálkozott az ollózó, átlépő, majd hasmánt stílussal.
1952 és 1956 között zsinórban öt svéd bajnoki címet nyert, mindössze 16 évesen ott lehetett az 1952-es helsinki olimpián, ahol 155 centivel a kilencedik helyen zárt.
„Azt hiszem, különleges tehetséget kaptam a testemmel. Nyaranta minden nap futottam az erdőben, ugráltam a sziklákon, a gyökereken. Ez megalapozta a rugalmasságomat, és azt, hogy ilyen jól teljesíthettem” – nyilatkozta az Expressennek.
Az 1954-es berni Európa-bajnokságon a negyedik helyen végzett, mindössze egy centiméter választotta el a dobogótól.
Túl sok elvárásnak kellett megfelelnie
Bár az 1950-es években Svédország egyik vezető női sportolója volt, Larkingnak nem csak szép emlékei vannak a karrierjéről.
Nagyon egyedül éreztem magam. Nem sok barátom akadt a klubban, legalábbis olyanok nem voltak, akikkel együtt lóghattam volna
– mondta.
„A fiatal korom meglehetősen érzékeny időszak volt. Természetesen sok öröm ért, de nem éreztem magam igazi versenyző típusnak, ráadásul nyomás alatt voltam. Nem mehettem táncolni, mert másnap versenyezni kellett, muszáj volt teljesítenem, hogy jó kislányként megfeleljek apám elvárásainak.”
Édesapja, Sven már korán felismerte, hogy lánya tehetséges, igazából sohasem erőltetett rá semmit, de bátorította, hogy figyeljen oda a sportolásra.
„Mindig figyelmes volt velem, versenyekre vitt. De amikor később barátom lett, konfliktus alakult ki, hiszen hirtelen két ember akart engem versenyekre vinni.
Ez egyáltalán nem volt szórakoztató. Mint ahogy az sem, hogy a sikereimmel párhuzamosan egyre többet írtak a hosszú lábaimról, arról, hogyan nézek ki. Szerintem nem ez alapján kell megítélni egy embert…
Egyre többször érezte azt, hogy túl sok elvárásnak kell megfelelnie. Ha például nem sikerült új rekordot felállítania, nem mutathatta meg, mennyire szomorú, csak a fürdőszobában mert sírni.
Hajszálnyira az olimpiai éremtől
Sokáig úgy tűnt, a melbourne-i olimpiáról lemarad. Ahogy a Sport 1956. december 4-i száma írta:
„Svédországban a női atlétikát nem túlságosan támogatják. A svéd szövetség vezetői nagyon sokáig haboztak, hogy egyáltalán kiküldjék-e legjobb két atlétanőjüket, Almqvistet és Larkingot az olimpiára, hiszen úgy sincs esélyük. A nagyon csinos, szőke Larking csak az utolsó, pillanatban érte el a kitűzött szintet. Végül is mindkettőt kiküldték és mindkettő értékes helyezést szerzett.”
Az ausztrál utazás önmagában is élmény volt.
Átrepültünk az Északi-sarkon és Alaszkán, ki a Csendes-óceánon, és megálltunk Hawaiin, meglátogattuk a leghíresebb strandot. Utána mentünk csak Ausztráliába
– emlékezett vissza, hozzátéve: nem sok svéd, pláne svéd nő volt, aki az 50-es években eljuthatott a távoli kontinensre.
A melbourne-i krikettpályán lezajlott versenyeken az első próbálkozásra 167 centimétert ért el, ami új svéd rekordot jelentett. Ez elég volt az olimpiai negyedik helyhez. Ráadásul csak azért maradt le a dobogóról, mert az ugyancsak 167-et teljesítő brit Thelma Hopkins és szovjet Marija Piszarjeva kevesebben rontott a verseny során.
(A magyar sportsajtóban említett Ingrid Almqvist 49,74 méteres teljesítményével ugyancsak egy értékes, 5. helyet ért el női gerelyhajításban.)
Nem volt meg a nagy szerelem
Miután kiderült, hogy Larking az olimpia alatt már terhesen versenyzett, úgy döntött, hogy 20 évesen befejezi a pályafutását.
„Egy kisfiúval a hasamban ugrottam az olimpián” – mesélte nevetve, hozzátéve, hogy ezzel nagy csalódást okozott sok embernek.
Összetűzésbe kerültem a szüleimmel és az egyházzal, hiszen úgy gondolták, házasságon kívül tilos teherbe esni. Sok volt az előítélet, azt mondták, csalódtak bennem. Főleg az édesapám. Borzasztóan szomorúnak és magányosnak éreztem magam. Nem volt könnyű.
1957-ben feleségül ment gyermeke apjához, de úgy érzi, ezt a helyzetet a kényszer szülte.
„Nem volt más választásom. Nem volt semmilyen végzettségem, csak a középiskolát fejeztem be, így szinte kénytelen voltam kitartani ennél a kapcsolatnál. De soha nem éreztem magam boldognak, nem volt meg a nagy szerelem.”
A házaspár Malmöbe költözött, ahol Gunhild tanárnak készült. Összesen három gyermekük született, a házasságuk 1974-ig tartott.
„17 évig éltem vele, de csak a gyerekek érdekében” – mondta.
89 évesen is rajongói leveleket kap
A melbourne-i olimpiának azonban volt még egy hozadéka, hiszen Gunhild Larking nem csupán a versenyen nyújtott teljesítményével kapott nemzetközi figyelmet: az olimpián készült róla egy olyan fotó, amely a Life (amely akkoriban a világ legnagyobb, több mint tízmillió példányban kiadott magazinja volt) év végi, karácsonyi számában is helyet kapott. Ez pedig mind az atlétának, mind George Silk fotósnak meghozta a hírnevet.
Swedish high jumper Gunhild Larking at the 1956 Olympic Games. Color by Klimbim. pic.twitter.com/YrEeWcF7bX
— Fascinating (@fasc1nate) August 1, 2024
A sportoló elmondása szerint ezt követően több modellajánlatot is kapott, még az Egyesült Államokból is, de már nem emlékszik pontosan rá, csak arra, hogy próbafelvételt készítettek volna vele.
De ez mind semmi!
Ez a fotó még mindig kísért. Még mindig kapok rajongói leveleket, idén, 2025-ben is jött már négy. Sok német és néhány svéd küld nekem üdvözletet, de sok külföldi azt írja, hogy egy bálvány vagyok. Egy ilyen idős hölgy, mint én
– mondta nevetve.
Azt mondja, észrevette, hogy készültek a környezetében képek, hiszen hallotta a gép kattogását.
„De akkor nem törődtem vele, mert annyira belemerültem a feladatomba, hogy készen álljak az ugrásra. Azt viszont nem tudtam, hogy engem fotóztak. Ezt látható a képen is, csak koncentrálok.”
A fotó pillanatok alatt világhíressé tette, hiszen 70 évvel később is megosztják a közösségi média különféle platformjain.
Gunhild Larking ma a Jönköping melletti Bankerydben, egy idősek otthonában él.
„Ízületi gyulladásom van, ezért többnyire a fenekemen ülök, néha kicsit tornászom. Ha az túl nehéz, találok egy másik mozgásfajtát, amit tudok csinálni. Néha kicsit fárasztó, de utána sokkal jobban érzem magam.”
The post „Sokan csalódtak bennem, főként az édesapám” – egy híres olimpiai fotó kísérti a svédek atlétalegendáját first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport
