„Sokkal jobban fáj, ha egy másik játékos ócsárol” – mondta a focista, akit azzal provokáltak, hogy csónakkal érkezett Afrikából

Egy csónakon érkeztél

– ezzel a mondattal provokálta Rafa Mir, az Elche futballistája az Espanyol marokkói légiósát, a marokkói Omar el-Hilalit a két csapat március elsején játszott spanyol bajnokiján.

Rafa Mir a fent idézett mondattal arra utalt, hogy a bevándorlók gyakran lélekvesztőkkel vágnak neki a tengernek, és ez a vállalkozás nem ritkán tragédiába torkollik.

Pár percre félbeszakadt a meccs

El-Hilali jelezte a beszólást Iosu Galech Azpeitia játékvezetőnek, aki a FIFA diszkriminációellenes protokolljának megfelelően félbeszakította a mérkőzést – ahogy az a Benfica–Real Madrid BL-meccsen is történt, a Gianluca PrestianniVinícius Jr.-affér után –, majd folytatódott a találkozó, miután lenyugodtak a kedélyek.

El-Hilali az Onda Cero nevű spanyol rádió egyik podcastjében azt mondta az esetről, hogy van különbség aközött, ha a lelátóról szidják vagy ha egy másik játékos ócsárolja.

Utóbbi sokkal jobban fáj.

Hozzátette, nem akart jelenetet rendezni, és nem volt célja, hogy félbeszakadjon a meccs, mert nem szereti, ha rá irányul a figyelem.

Példát kellene statuálni a rasszistákkal szemben

A 22 éves marokkói jobbhátvédet megkérdezték a Spanyolország–Egyiptom meccsen történtekről is, amikor a hazai szurkolók egy csoportja muszlimellenes rigmusokat skandált, ami miatt Lamine Yamal is kifakadt.

„A rasszizmus nem fog eltűnni a stadionokból, amíg a hatóságok nem lépnek fel kemény kézzel és nem statuálnak példát az elkövetőkkel szemben.”

A 10. helyezett Espanyol a hétvégi fordulóban az éllovas Barcelonával játszik, a két csapat januári találkozóját úgy nyerte meg a Barca 2–0-ra, hogy az épp az Espanyoltól átigazolt Joan García babrált ki korábbi csapatával, bravúrokat bemutatva.

Arról, hogy a Barca miért nyújtott be panaszt az európai szövetségnél az Atlético elleni BL-negyeddöntő első meccse után, itt olvashat.

The post „Sokkal jobban fáj, ha egy másik játékos ócsárol” – mondta a focista, akit azzal provokáltak, hogy csónakkal érkezett Afrikából first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest