Szabó Szebasztián Eb-ezüsttel bizonyította, hogy még mindig ott a helye az úszómezőnyben

Szabó Szebasztián ezüstérmet nyert szerdán 50 méteres pillangóúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokságon. A 29 éves magyar versenyző 21.89 másodperccel zárt, a számot a svájci Noé Ponti nyerte 21.54-gyel.

Szabó – aki a magyar küldöttség első érmét szerezte Lublinban – pályafutása során negyedszer állhat Eb-dobogón ebben a számban: 2021-ben Kazanyban világcsúcs-beállítással győzöttt, 2019-ben Glasgow-ban, majd két évvel ezelőtt Otopeniben második volt.

A BVSC sportolója a keddi középdöntőben a negyedik időt úszta, ezzel a 6-os pályára került a fináléban. A rajtot jól kapta el, elsőnek fordult, és bár Pontit nem tudta maga mögött tartani, végül másodikként csapott célba.

Az elmúlt időszakban azért ott volt a fejemben, hogy mi van akkor, ha ennek az egésznek vége… Viszont a szingapúri világbajnokság nyáron és most ez az eredmény bebizonyította számomra, hogy még mindig itt a helyem.

A világcsúcs ugyan már nem az enyém, de a legjobbamtól egyetlen tizedre vagyok, és lehet még javulni. Nagyon örülök a 22 másodperc alatti időnek, és még Ponti sem előzött most meg hét tizeddel” – nyilatkozta az MTI-nek Szabó.

Országos csúcs

A Jászó Ádám, Fángli Henrietta, Szabó Szebasztián, Senánszky Petra összeállítású magyar csapat országos csúccsal az ötödik helyen végzett a 4×50 méteres mixed vegyes váltók versenyében.

A délelőtti előfutamok során a négyes a 12 éves magyar rekordot kereken egy másodperccel túlszárnyalva, 1:38.86 perccel negyedikként jutott tovább, azt javították az esti fináléban 1:38.27-re.

Úszás, rövidpályás Eb

férfi 50 m pillangó
1. Noé Ponti (Svájc) 21.54 másodperc
2. SZABÓ SZEBASZTIÁN 21.89
3. Maxime Grousset (Franciaország) 21.99

4×50 m mixed vegyes váltó:
1. Olaszország (Francesco Lazzari, Simone Cerasuolo, Silvia Di Pietro, Sara Curtis) 1:36.09 perc
2. Hollandia (Maaike De Waard, Caspar Corbeau, Sean Niewold, Marrit Steenbergen) 1:36.18
3. Lengyelország (Aleksander Stys, Jan Kalusowski, Kornelia Fiedkiewicz, Katarzyna Wasick) 1:36.98
…5. MAGYARORSZÁG (Jászó Ádám, Fángli Henrietta, Szabó Szebasztián, Senánszky Petra) 1:38.27

Kapcsolódó
12 éves országos csúcsot döntött meg az Eb-döntőbe jutó magyar váltó

A 200 méteres gyorsúszást a magyarok uralták.

The post Szabó Szebasztián Eb-ezüsttel bizonyította, hogy még mindig ott a helye az úszómezőnyben first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest