Mi volt az az első pillanat, amikor azt látta, hogy a lányában mocorog valami, és sikeres lehet a pingpongban?

Annak idején edzőtáborokat tartottam, és Lizi többször elkísért. Öt és fél éves volt, amikor az egyik edzőkolléga szólt, hogy menjek át a másik terembe, és nézzem meg, milyen ügyesen ütöget a lányom. Csodálkoztam, hogy ütöget?! Ebben a korban a gyerekek a labdát se nagyon találják el. De Lizit felállították egy zsámolyra, ő pedig 15–20 alkalommal is átpötyörészte fonákkal. Akkor otthonra vettem egy asztalt, elkezdtünk a nappaliban játszogatni. Már akkor látszott, hogy lehet hozzá érzéke, mert nem normális, hogy 5 és fél évesen ennyiszer, ilyen szépen eltalálja és visszaüti a labdát.

Mi kellett ahhoz, hogy ő ezt annyira élvezze, hogy magasabb szinten is folytassa? Vagy akkor már nem akarta elengedni, mert látta, hogy ebben több van, mint egy egyszerű játszadozás?

Amikor elkezdtem otthon vele játszani, akkor látszódott, hogy nagyon-nagyon ügyes. Ahogy teltek a hetek, hónapok, rohamosan fejlődött. Jó néhány hónap után már a pörgetést is meg lehetett neki tanítani, nem csak a sima kontrát, az összekötések a két oldal között már egész jól mentek. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogyha ennyire ügyes, és a figyelme sem lankad, érdemes vele komolyabban foglalkozni. Sok gyerek 5–15 perc után elkalandozik, idefordul-odafordul, Lizi viszont a háromnegyed órákat simán lejátszotta. Mentálisan elbírta, sohasem mondta azt, hogy nekem elég, hogy nem szeretem.

2018 augusztusát írtunk ekkor, én pedig komolyabban januártól kezdtem el vele dolgozni. Tehát volt öt hónap, amikor csak úgy játszadoztunk, és utána kezdtük teljes erőbedobással.

Kimondható, hogy mindig is érettebb volt a koránál?

Igen. Gondolkodásban nem, és testileg is egy teljesen átlagos fizikai adottságokkal rendelkező kislány volt, de hatalmas mentális teherbírással. A High Life Sportegyesületben Kriston Daniék mondták mindig a többieknek: „Nézzétek meg, itt van ez a hétéves kislány, aki két-két és fél órát lepingpongozik szinte egyben, ti meg elfáradtok 50 perc után!”

Azt jól sejtem, hogy az eddigi pályafutása során sokszor játszott az idősebbekkel, mert azokkal a korosztályokkal is felvette a versenyt?

Csak idősebbek voltak. Technikailag olyan gyorsan fejlődött, hogy a hétévesekkel nem tudott mit kezdeni. Az volt a célom, hogy minél magasabb szintet érjen el, és, ha már így fejlődik, akkor azt kellett támogatni, hogy idősebbek ellen álljon asztalhoz.

Mindig van hova fejlődni

Adott egy nagyon tehetséges gyerek, aki sok sikert elért az utánpótlásban. A berobbanásakor hogyan viszonyult hozzá a magyar asztaliteniszsport? Örültek, hogy van egy ilyen tehetség, vagy inkább irigykedtek?

Akadtak, akik nagyon örültek neki, hogy végre van egy olyan kislány, aki tényleg így mozog, így játszik, nagyon ígéretes, és, ha jó kezekben lesz, akkor nagyon messzire juthat. De természetesen voltak irigyei is, főleg az edzők között, akik már évtizedek óta foglalkoztak gyerekekkel, de nem akadt ennyire tehetséges tanítványuk. De az én személyem is közrejátszhatott, mert, aki engem nem kedvelt, valószínűleg kicsit irigykedve nézte, hogy „na, a Fazekas gyerekéről van szó”. De aztán, amikor Lizi kiforrta magát, akkor már ők is elismeréssel beszéltek róla. Akikkel pedig kifejezetten jóban voltunk, azok nagyon örültek neki.

A szövetségben szakmai vezetőként dolgozott, közben édesapaként figyelte a szupertehetséges lányát. Ilyen kettősségben hogyan tudott lavírozni, akár érzelmileg, akár szakmailag?

Azt tudni kell, hogy én vagyok Lizi legnagyobb kritikusa. Sokat dicsérem, de ugyanakkor elmondom az edzéseken is, ha hibát látok. Sohasem engedtem magam elszállni amiatt, hogy a koránál sokkal jobb, mert mindig van hova fejlődni. Nem lehet megelégedni azért, mert valaki marha ügyes, és van hozzá érzéke. Mindig az lebegett a szemem előtt, hogy ügyes-ügyes, de hosszú az út. Hogy hogyan tudtam lavírozni? Lizi 2022-ben lépett ki először a nemzetközi porondra, az akkori szövetségben az edzőtársak, a válogatott edzők és az akkori vezetőség nem gördített elénk akadályokat, nem akarták megmondani, hogy mit és mennyit kell edzenie. Látták, hogy ügyes, valószínűleg jól csinálom, és hagytak dolgozni. Az volt a legfontosabb, hogy nem szóltak bele. Sőt, inkább a közös edzések alkalmával megkérdezték, mit szokott gyakorolni, és akkor is jobb játékosokkal rakták össze.

2023 júniusában történt váltás a szövetségben, mi változott meg utána?

Teljesen új vezetés jött, szinte mindenkit lecseréltek. Az elején még nem volt ezzel probléma, körülbelül egy évet hagytak ugyanígy dolgozni. Ment minden tovább, bár akkor már látszódott, hogy próbálnak változtatgatni, egységesíteni, de Lizihez nem nyúltak. 2024 júliusától Harczi Zsolt vette át a válogatottak irányítását, visszahozták Fülöp Istvánt, onnantól kezdve kezdtek engem kiszorítani. Ez azt jelentette, hogy addig saját költségen utaztam a versenyekre, hagyták, hogy nemzetközi versenyre én vigyem Lizit, én üljek be mögé a meccseken. Ez az edzőknek is jó volt, legalább levettem egy terhet róluk, több edző jutott a többi játékosra. A korábbi vezetés ezt támogatta, de innentől kezdve ez megszűnt. Mondhatjuk, hogy mindenkire ugyanazt a kalapot húzták, ez pedig azt jelentette, hogy ettől kezdve engem szülőnek tekintettek, nem edzőnek.

Pedig Lizinek olyan eredményei voltak, amiről nyugodtan ki merem jelenteni, hogy abban a korosztályban előtte soha senkinek.

Nem volt semmi kompromisszum

Felmerült-e egy pillanatra is, hogy ebben a helyzetben hátralépjen egyet?

Nem, mert szakmailag nem bíztam másban. És ez nem arról szólt, hogy engem kiszorítanak, egyszerűen a lányom érdekében nem mehettem ebbe bele. Akik ismerik a hazai közeget, azok 99 százalékban velem értettek egyet, hogy nem adhattam át másnak. Pláne olyan edzőknek, akik évtizedek óta az európai középmezőnyig sem vittek el játékosokat. Ha itt van egy kislány, aki nagyon jó, Európában évekkel megelőzi a korát, akkor nem bízhatom másra. A szövetség mindig kompromisszumra hivatkozott, de itt nem volt semmi kompromisszum.

Az volt a kérés, hogy teljesen vonuljak háttérbe. Ha akkor aláírom azt a szerződést, egy az egyben odaadom nekik a lányomat.

Úgy, hogy az elmúlt 30 évben Póta Georginát leszámítv, nem jött ki se férfi-, se lányszinten felnőtt Európa-klasszis játékos. Ezt én nem akartam, mindent Lizi érdekében csináltam. Egyszerűen szakmailag nem bíztam meg abban a gárdában, mert ismertem a szereplőket.

Nem is volt lehetőség a kompromisszumra? Hogy elmondja nekik, hogy szeretné ugyanúgy tovább csinálni, mint addig?

Nem. Ezt a vezetők elhatározták és szisztematikusan kiszorítottak. Az egyik nemzetközi versenyen még hagyták, hogy Lizi mögött üljek, és csináljuk, amit eddig, majd jött a következő verseny, és azt mondták, hogy csak akkor lehetek ott vele, ha három–négy magyar játékos játszik egy időben, és kevés a két válogatott edző.

Majd jött a következő nemzetközi torna két hét múlva, és már be sem engedtek. Nem is teljesített úgy, ahogy addig, mert nem érezte magát jól. Én ismerem őt, tudom, mikor mit kell mondani, a rezdüléséből érzem, mikor kell megnyugtatni. Erre odaül egy vadidegen edző, aki biztos, hogy nem fog neki mondani semmit a fontos pillanatokban. Egy edző-játékos kapcsolatban ezek kulcsmomentumok.

2025 januárjában egy olyan szerződést akartak velünk aláíratni, amiben tulajdonképpen a szövetség alig vállalt valamit. Viszont azt beleírták, hogy a szülők még edzésre sem mehetnek be. Addig úgy volt, hogy mindent közösen meg tudtuk beszélni a válogatottbeli edzőkkel, hogy melyik nemzetközi viadalra mennek a csapattal, és, ha nekem volt valami javaslatom, hogy még én ide, meg oda el szeretném vinni saját költségen, akkor megengedték.

Na, innentől kezdve már ez sem játszott, ezt sem engedték meg. Nemcsak nekem, senkinek sem.

Innentől kezdve önköltségen is csak odautazhatott egy Heraklész-keretes játékos, ahova a válogatott is ment. Nemcsak a szakmai, hanem a menedzselés része is olyan hátrányt szenvedett volna az elkövetkezendő években, hogy ebbe nem mehettem bele.

Kicsit olyanok lehettek, mint Szoboszlaiék…

Abszolút. Ezért próbáltam direkt a rendszeren kívül tartani a lányomat, hogy én próbáljam menedzselni. Tudtam, hogy ez a rendszer, amivel a magyar szövetség működik, ez az egész pingpongtársadalom nem képes kinevelni felnőtt, Európa-klasszis játékost. Nekem vannak támogatóim, profi játékosok, akik pontosan átlátják, hogy milyenek a magyar viszonyok a pingpongban. Sokat egyeztettem velük a versenyeztetésről, az edzések mennyiségéről és minőségéről, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki odajusson a csúcsra. De ez a magyar rendszer alkalmatlan volt minderre, ezért próbáltam félig-meddig rendszeren kívül tartani őt, ami 2025 júniusáig egész jól működött.

Nem hagytak más választást, országot váltott

De akkor jól látom, hogy ezek után szinte egyenes következménye volt, hogy a szövetség kitette a Heraklész-programból, és ezzel a keretből is, így gyakorlatilag ellehetetlenítette önöket?

Igen. A vezetők azt várták, hogy behódoljak. Amikor elkezdődött a kiszorításom, és Lizit háttérbe tették, kritikus hangot ütöttem meg. Addig sokat nyeltünk családilag is, és onnantól kezdve kimondtuk, hogy nem. Akkor jelentettem meg a Facebook-oldalamon kritikus írásokat, és volt olyan válogatott edző, aki elismerte, hogy „Fazék, amiket leírsz, az igaz, nem lehet vele vitatkozni!” Akkor azt mondtam, hogy Lizi van olyan tehetséges, hogyha a magyar szövetség lemond róla, akkor majd más akarni fogja. Nagyon sajnálatos, de, ha nem hagynak más választást, akkor elviszem más országba.



Volt egy pillanatnyi reményem, mert tavaly megkeresett Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, és elmondta, hogy nem szeretné, ha a magyar sport elveszítené Lizit. Abban reménykedtem, hogy lesz ebben szava, de aztán az újabb megbeszélésen, amelyen már ott voltak a magyar szövetség vezetői is, semmi sem történt.

Ez mennyire viselte meg a lányát? Mert az ön harca és az, hogy megpróbálja képviselni az érdekeit, abszolút érthető. De az ő tizenéves lelke mit szólt mindehhez?

Szerencsére semennyire sem viselte meg. Talán az egy picit, hogy azt hitte, néhány válogatott lánnyal jóban, szorosabb kapcsolatban van. De maga az egész ügy nem befolyásolta őt. Teljesen lepergett róla. Egyébként is van egy olyan különleges tulajdonsága, hogy versenyen nem izgul. Lejátszott, nem tudom, hány száz meccset, és mindig tudta a saját szintjét hozni. Nincs benne versenydrukk.

De akkor ez azt jelenti, hogy nagyon könnyen be is illeszkedett a jelenlegi horvát rendszerbe? Hogy jött az a kapcsolat?

Amikor körvonalazódott, hogy nem áll jól a szénánk, akkor megkerestem más, környékbeli országokat is. De néhol olyan problémába ütköztünk, hogy a honosítással bizonyos szabályokat be kell tartania. Például elveszíti a magyar állampolgárságát, ott kell élnie, ott kell iskolába járnia, ami számunkra kivitelezhetetlen volt. Szóval olyan ország kellett, ahol nem kell életvitelszerűen élnie. Az tudtam, hogy körülbelül melyik országnak milyen a pingpongja, milyenek az eredményeik. Azt is tudtam, hogy 2022 decemberében a korábbi világklasszis Zoran Primoracot választották meg elnöknek Horvátországban. 2025 elején elmentem Zágrábba, beszéltem vele, elmondtam a problémámat a hazai szövetséggel, és, hogy mit szeretnék, van-e egyáltalán erre lehetőség. A horvát vezetők azt mondták, hogy utánanéznek mindennek. Lizi U12-esként vezette az U13-as Európa-ranglistát, a világranglistán 11., az U15-ös Európa-ranglistán már az ötödik volt.

Amit bemutatott, az egyfajta rekord. Tízévesen nyert itthon U17-es országos versenyt. Alig 11 évesen nyert U19-es országos versenyt, és pont egy éve U12-esként, tehát éppen csak 12 évesen a felnőtt országos bajnokságon bejutott a nyolc közé. Olyan eredményei voltak, ami ilyen fiatalon korábban soha senkinek.

A horvátok gyorsan rábólintottak, miután megnézték ezeket az eredményeket?

Abszolút, és vissza is jeleztek, hogy minden rendben van. Volt egy nemzetközi verseny márciusban Eszéken, ott leültünk még egyszer, és véglegesítettünk mindent. És az állampolgárságot elkezdték intézni a horvát oldalon.

Láttam, hogy megosztott egy képet, amelyen Lizi horvát mezben volt.

Igen, válogatott edzések voltak, és most kapta meg a mezt. De horvát válogatottként először március végén, Újvidéken lép asztalhoz egy nemzetközi utánpótlástornán.

Milyen a horvát rendszer?

Ön azt írta a közösségi oldalán, „nagyon szépen köszönöm a Horvát Asztalitenisz Szövetségnek, hogy hivatalosan elismer Lizi edzőjének, és segíti a közös munkát. A jelenlegi MOATSZ-nál és szakmai vezetésnél ‘kuss a neved, mert egy vagy a sok szülő közül, és mi mindent is jobban tudunk nálad státuszba’ próbáltak bepréselni. Jól mutatja a hozzáállásbeli különbséget, a segítőkészséget és szándékot. Nem kérdés, hogy jól döntöttünk!” Jól értem, hogy gyakorlatilag megkapta azt a pozíciót, amit korábban Magyarországon, és így ismét ott ülhet mögötte, és segítheti a munkáját?

Igen. Ahhoz, hogy elkísérhessem a nemzetközi versenyekre, és ne tűnjek úgy, hogy csak szülő vagyok, ezt hivatalos formába kellett önteni. A horvátok ezt úgy tudták megoldani, hogy kvázi a válogatott segédedzője leszek. Gyakorlatilag pedig odarendeltek Lizihez. És én ezt nem kértem, az a nagy dolog, hogy ők ezt automatikusan adták, eszükbe jutott, hogy ennek így kell működnie.

Beszélt arról a lányával, hogy mi lesz, ha eljön a pillanat, amikor egy nagy versenyen elődöntőt, döntőt játszik horvátként, és magyar ellenfele lesz? Érinteni fogja ez őt lelkileg, vagy annyira eredménycentrikus és profi, hogy ki tudja zárni?

Előre ezt azért nehéz megmondani, de valóban eredménycentrikus. Játszott már korábban magyar játékossal döntőben, de ezen mindig túl tudott jutni. Nagyon remélem, hogy ebben a helyzetben is így lesz majd. De a puding próbája az evés. Bízom benne, hogy nem lesz már neki egy plusz teher, hogy most horvátként szerepel. Benne ennél nagyobb a bizonyítási vágy.

Arról már mesélt, hogy odaengedik a lánya mellé. De miben különbözik a horvát hozzáállás az itthontól?

A magyar támogatási rendszer úgy épült föl, hogy a szövetség megkapta a pénzt, és ezt költötte a válogatottakra. A játékosok, akik aláírták a szerződéseket, mentek a nemzetközi versenyekre. A horvátoknál is nagyban ugyanez a helyzet, de amennyiben az Európa-ranglistán első tízben, illetve a világranglistán az első 20-ban vagy bármelyik korosztályban, akkor az olimpiai bizottság a játékossal és a szülővel egy külön támogatási szerződést köt, és külön támogatási összeget rendel hozzád. Lizi pont egy éve nem indult ilyen versenyen, ezért minden egyes ranglistáról lekerült.

Most a szövetség egy külön büdzsét rendelt hozzá azért, hogy minél hamarabb vissza tudjon jutni az ő saját pozíciójába, amiben volt.

Azért, hogy minél hamarabb fel tudják terjeszteni az olimpiai bizottság programjába, és újabb támogatást kaphasson.

Mit lehet tudni az edzőiről?

Tomislav Kolareket – akihez Lizi tartozik – ismertem, tíz évvel fiatalabb nálam, és nagyon jó játékos volt. Többször kint voltunk Zágrábban, és rendkívül pozitív benyomást tett rám. A horvátok egyébként is mindenben kompromisszumkészek. Megkérdezik, hogy mit szokott játszani, hogyan épül fel egy napja, nem akarják túlhajszolni, érdeklődnek utána, nagyon segítőkészek. Minden flottul működik, nincsen szakmai féltékenység, csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. És a horvát válogatott lányok is nagyon-nagyon aranyosak vele. Ott van még Neven Cegnar, aki az Európa-bajnok, vb-bronzérmes Boros Tamara edzője volt. A szövetség részéről ő volt, aki sokat segített az adminisztrációs ügyekben, az állampolgárság intézésben. Ráadásul ő lett Lizi mentora a szövetségen belül: próbálja egyengetni az útját, és segít a felmerülő problémákban. És akkor nem említettem az STK Zagrebet, a klubot, amely befogadta, odajár edzésekre, és az ottani menedzser, Tvrtko Matic is mindenben segít.

Akkor összegezve: jól sült el a váltás minden szempontból?

Hát igen, és bízom benne, hogy a továbbiakban is a tervek szerint alakul minden. Van egy olyan érzésem, hogyha most nekem hátrébb kéne lépni, akkor nyugodt szívvel megtenném.

The post „Szakmailag nem bíztam másban, nem adhattam át a lányomat” – így veszítette el a magyar asztalitenisz az elmúlt 30 év legnagyobb tehetségét first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport