„Szalai Attilát jó játékosnak tartjuk, meglátjuk, lesz-e lehetőség megtartani”

A dán szakember a Katowice elleni bajnoki előtt kapott kérdést a magyar játékossal kapcsolatban.

A védelem mindenképpen azon posztok közé tartozik, ahol erősíteni szeretnénk. Szalai Attila jelenleg kölcsönben szerepel nálunk, és jó játékosnak tartjuk. Meglátjuk, lesz-e lehetőség arra, hogy megtartsuk, egyelőre erről még nincs végleges döntés.

Ha nem marad, akkor más megoldásokat keresünk. Konkrét nevekről viszont nem szeretnék beszélni. Ahogy Attila esetében, úgy más játékosoknál is igyekszünk a lehető legjobb opciókat megtalálni”

– idézi a klub honlapja Thomasberg.

Szalai Attila januárban került kölcsönbe a lengyel klubhoz, amelyben 13 mérkőzésen szerepelt. A Hoffenheim játékosa nem tudta megvetni a lábát Németországban, a Hoffenheimben és kölcsönben a Freiburgban sem tudta beverekedni magát a csapatba. Tavaly ősszel a Kasimpasában, 2025 tavaszában a Standard Liége-ben játszott kölcsönben.

Kapcsolódó
A feljutás ellenére Feczkó Tamás távozik a Honvéd futballcsapatától

A kispesti futballklub közös megegyezéssel szerződést bontott az edzővel.

The post „Szalai Attilát jó játékosnak tartjuk, meglátjuk, lesz-e lehetőség megtartani” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest