Szappanos büntetőt védett, a 91. percben szerzett győztes gólt a Nyíregyháza

Újpest – MTK 1-1

Az MTK a 12. percben szerezte meg a vezetést: egy kontratámadás végén Kerezsi tette vissza középre a labdát, Jurek levette, majd nyolc méterről a jobb felső sarokba emelt (0-1).

A folytatásban is a vendégek futballoztak pontosabban, Zubor és Hinora lövésénél azonban Szappanos védett. Az előzmények ismeretében meglepetésként hatott az Újpest egyenlítése a 39. percben. Ljujic végzett el szabadrúgást 22 méterről, a labda a lécről a gólvonal mögé vágódott, majd kifelé, az érkező Amenyido pedig a kapuba kotorta, de a gólt a szerb középpályás szerezte (1-1).

A második játékrész újpesti helyzettel kezdődött, Vlijter közeli lövésénél azonban Demjén lábbal védett. A másik oldalon a menteni akaró Stronati lábáról a kezére pattant a labda, a játék azonban a szabálynak megfelelően továbbment, csakhogy érkezett Ljujic, és buktatta Kerezsit, amiért már jogosan járt a tizenegyes az MTK-nak.

A büntetőt Kata végezte el, de a jobb alsó sarokra tartó lövésénél Szappanos kiütötte a labdát.

A hajrában mindkét csapat többször is eljutott az ellenfél tizenhatosán belülre, az eredmény azonban nem változott.

NB I, 4. forduló

Újpest FC – MTK Budapest 1-1 (1-1)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapuk mögött
v.: Zierkelbach
Újpest FC: Szappanos – Bodnár (Sarkadi, a szünetben), Fiola (Nunes, 60.), Stronati, Ujváry (Scharmer, 70.) – Matko, Ljujic, Maier (Fenyő, 60.), Horváth K. – Amenyido, Vlijter (Krajcsovics, 60.)
MTK Budapest: Demjén – Varju, Armalas, Radic, Kovács P. – Kata, Zeljkovic – Jurek (Klausz, 74.), Zubor (Bognár I., 56.), Hinora (Komáromi, 56.) – Kerezsi (Zsóri, 79.)
gól: Ljujic (39.), illetve Jurek (12.)
sárga lap: Amenyido (31.), Fenyő (66.), illetve Kovács P. (45+4.)

Nyíregyháza – Kisvárda 2-1

Jóval aktívabban kezdett a vezetőedzőjét, Bódog Tamást eltiltás miatt nélkülöző Nyíregyháza, amely már a saját térfelén letámadta ellenfelét. A hazaiak sokkal többet birtokolták a labdát és több kapura lövéssel is próbálkoztak, ezek azonban erőtlenek vagy pontatlanok voltak. A vendégek elsősorban a kontra lehetőségére vártak.

A félidő közepén Oláh lekönyökölte Tarcsit, amiért sárga lapot kapott, a VAR pedig vizsgálta az esetleges piros lapot is, de végül maradt az eredeti figyelmeztetés.

Az arcát fájlaló Tarcsit sokáig ápolták, majd hordágyon hagyta el a játékteret és le kellett cserélni, kórházba szállították.

A helyére érkezett Batoum jól szállt be a meccsbe, a játékrész hajrájában Kovács passzából megszerezte a vezetést a házigazdáknak, akik teljesen megérdemelten mehettek előnnyel a pihenőre (1-0).

A szünet után változatlanul a Nyíregyháza irányította a játékot, a vendégek erejéből csak védekezésre és szabálytalanságokra futotta. Benczenleitner lövésénél kis híján megduplázták előnyüket a hazaiak, de Popovics nagyot védett.

A folytatásban a vendégek sorra dolgozták ki a helyzeteket, és a 82. percben Nurijev lövésével végül egyenlítettek (1-1).

Az utolsó percekben mindkét csapatnak volt helyzete, de a hazaiak tudtak élni a saját lehetőségükkel és Kvasina remek fejesével sikerült otthon tartaniuk a három pontot (2-1).

NB I, 4. forduló

Nyíregyháza Spartacus FC – Kisvárda Master Good 2-1 (1-0)
Nyíregyháza, Városi Stadion, 5389 néző
v.: Kovács I.
Nyíregyháza Spartacus FC: Molnár – Jovanov, Katona L., Zikovic, Benczenleitner – Katona B. (Antonov, 84.), Toma, Kovács M., Manner (Katona M., 67.) – Kvasina, Tarcsi (Batoum, 33./Medved, 67.)
Kisvárda Master Good: Popovics – Osztrovka, Radmanovac, Oláh (Lippai, 80.), Soltész D. – Mbock (Szőr, 57.), Mesanovic (Nurijev, 57.), Melnyik, Matanovic – Novothny (Balogun, 57.), Herc (Jordanov, 88.)
gól: Batoum (45.), Kvasina (91.), illetve Nurijev (82.)
sárga lap: Katona L. (43.), Jovanov (69.), Antonov (94.), illetve Oláh (30.), Matanovic (44.)

The post Szappanos büntetőt védett, a 91. percben szerzett győztes gólt a Nyíregyháza first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest