Dárdai Pál sportigazgató az első négybe várja az Újpestet, de az első félidőben inkább a Nyíregyháza volt az aktívabb. A remek egyéni alakítás után Szappanost az alapvonalról megdolgoztató Temesvárié volt a meccs első kísérlete.
Az első gólja viszont Bodnáré, a januárban Zalaegerszegről igazolt védő lövése megpattant, és így védhetetlenül hullott a kapu bal oldalába.
A próbálkozások aránya 8-1 volt a Nyíregyháza javára az első felvonás után, de a hazaiak mindössze egyszer találták el a kaput.
A második félidőben viszonylag gyorsan egyenlített a Nyíregyháza, Medved csúsztatott egy szöglet után, és a gólvonal környékén előbb Benczenleitner, majd Amenyido ért a labdába, de Medvednek könyvelték el a találatot.
Lendületben maradt a hazai csapat, Medved előbb Stronati óriási mentése miatt nem tudott óriási ziccerbe kerülni, aztán viszont eljutott hozzá egy levágódó labda, de kapkodva a kapu fölé vágta.
A hajrában a Nyíregyháza a maga javára döntötte el a meccset, de ehhez kellett Szappanos nagy hibája: a válogatottól elbúcsúztatott kapus előbb rossz helyre ívelte a labdát, majd bevédte Kvasina nem túl veszélyes löketét.
Az osztrák támadó zsinórban harmadszor volt eredményes a lilák ellen.
Az Újpest megnyomta az utolsó perceket, de egyenlítenie nem sikerült.
NB I, 1. forduló:
Nyíregyháza Spartacus FC – Újpest FC 2-1 (0-1)
Nyíregyháza, Sóstói Stadion, 6235 néző
v.: Rúsz
Nyíregyháza: Tóth B. (Molnár M., 46.) – Temesvári, Jovanov, Katona L., Benczenleitner – Manner (Batoum, 66.), Toma (Zikovic, 89.), Kovács, Katona B. (Hős, 75.) – Kvasina, Medved (Tarcsi, 75.).
Újpest: Szappanos – Bodnár, Dos Santos (Nunes, 64.), Stronati, Markgráf – Fenyő, Maier (Ademi, 64.), Ljujic – Krajcsovics (Horváth K., 56.), Matko, Amenyido (Vlijter, 56.).
gól: Medved (50.), Kvasina (86.) illetve Bodnár (14.)
sárga lap: Kvasina (96.), illetve Krajcsovics (45+1.)
A forduló további programja:
szombat:
Kisvárda Master Good – Kispest-Honvéd FC 19.30
vasárnap:
Vasas FC – ETO FC 15.45
Debreceni VSC – Puskás Akadémia FC 18.00
Paksi FC – Ferencvárosi TC 20.00
hétfő:
MTK Budapest – Zalaegerszegi TE FC 19.30
The post Szappanos nagy hibája után pont nélkül maradt az Újpest a bajnoki nyitányon first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





