Szerényen vette tudomásul a magyar válogatott kapusa, hogy társai a szezon legjobbjának választották

Tóth Balázs, a Blackurn Rovers kapusa.

A lefújást követően nem csupán a mérkőzés hősének választották meg, de saját csapattársai szerint ő lett a szezon legjobbja is, amelyet szerényen nyilatkozva vett tudomásul.

Őszintén szólva nagyon hálás vagyok érte, ez sokat jelent nekem. De a futball csapatsport, így a társak, a stáb és az edző nélkül ez nem lett volna lehetséges

– mondta.

Arra a kérdésre, hogy mennyire tetszett neki, hogy egy ilyen világklasszis teljesítmény után a közönség is nagyra értékelte a produkcióját, így felelt: „Nagyon tetszett, ezt biztosan örökre meg fogom őrizni. Imádok itt lenni.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Blackburn Rovers (@rovers) által megosztott bejegyzés

Kérdés, meddig marad, mert ahogy a 24.hu-nak Scott Sumner, a 4,000 Holes című rajongói újság szerkesztője mondta, komoly aggodalommal tekintenek a következő hetek elé.

„Sokan attól tartanak, hogy Tóthot eladják egy másik klubnak, mivel az értéke jelentősen emelkedett, a Roversnek pedig pénzre van szüksége” – mesélte.

A teljesítményét látva pedig nem lenne meglepő, ha beigazolódna a drukkerek félelme, és a nyáron újabb szintet ugrana.

Kapcsolódó
„Ha nem ő állna a kapuban, biztos lenne a kiesés” – Tóth Balázs másfél év alatt kirobbanthatatlan lett a kapuból

Bár itthon nem tartozik a legnépszerűbb ligák közé az angol másodosztály, szép csöndben elképesztő teljesítményt nyújt benne Tóth Balázs, a magyar válogatott kapusa.

The post Szerényen vette tudomásul a magyar válogatott kapusa, hogy társai a szezon legjobbjának választották first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest