Szoboszlai Dominik hatalmas meglepetést okozott a Margitszigeten

A szervezők tájékoztatása szerint több mint 38 ezren neveztek a Margitszigeten megrendezett kétnapos rendezvény versenyszámaira. A 10 kilométert és a félmaratont is vasárnap rendezték, utóbbi mezőnyét többek között Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó és Kapu Tibor űrhajós indította el – a rajt 34 percen át zajlott a rendkívüli érdeklődés miatt.

Budapest Sportiroda

Váratlan meglepetés

A hétvége egyik legkülönlegesebb pillanata a vasárnap 13 órakor rajtoló Szoboszlai Futam volt, ahol a résztvevőket egy váratlan meglepetés fogadta: a rajt pillanatában a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik lépett a színpadra, és személyesen indította el a mezőnyt.

Az exkluzív távra mindössze 300 szerencsés futó nevezhetett, akik egyedi, Szoboszlai-dizájnnal készült technikai pólót is kaptak.

A futam férfi és női győztesét a célba érkezés után Szoboszlai Dominik várta, aki a befutóérem mellett egy-egy dedikált labdával is megajándékozta őket.

Elképesztő energia és közösségi erő

A pontosan 40 éve, 1986-ban útjára indult eseményre idén 1310 hazai településről, valamint öt földrész 111 országából több mint 4000 külföldi futó érkezett Budapestre. A hazai nevezők 40 százaléka vidéki településekről érkezett, a mezőny 54 százalékát nők alkották. 4600 futó élete első versenyére nevezett, a jövő generációját pedig 10 ezer iskolás képviselte, áll a közleményben.

„Szavakkal szinte lehetetlen visszaadni azt az elképesztő energiát és közösségi erőt, ami az elmúlt két napot jellemezte.

A 41. Telekom Vivicittá megkérdőjelezhetetlen mérföldkő a verseny négy évtizedes történetében. Ennyi elszánt hőst, a mozgást és az egészséget ünneplő embert még sosem látott a Margitsziget

– mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője.

15 milliós adománycél

A 41. Telekom Vivicittá nemcsak a tavasz legnépszerűbb szabadidősport-eseménye, hanem az év egyik jelentős jótékonysági megmozdulása is volt.

A Margitszigeten és a budapesti utakon több mint 2000 futó állt rajthoz valamilyen nemes cél érdekében,

az eseményen részt vevő 9 karitatív szervezet számára nyújtott adományok összege eléri a 15 millió forintot.

The post Szoboszlai Dominik hatalmas meglepetést okozott a Margitszigeten first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest