Takács Boglárka már az előfutamban országos csúcsot futott az Eb-n

Thumbnail for 6392531

Takács Boglárka saját országos csúcsát megdöntve 7.15 másodperces eredménnyel megnyerte előfutamát és bejutott az elődöntőbe női 60 méteren az apeldoorni fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság zárónapján.

A BHSE olimpiai és világbajnoki elődöntős sprintere úgy érkezett az Eb-re, hogy rendkívül stabilan futott a szezonban, múlt pénteken Madridban kétszer is beállította 7.20 másodperces országos csúcsát, ám állítása szerint az az eredmény, ami igazán benne van, még nem jött ki belőle.

Az Omnisport aréna rekortánja rendkívül gyors, amit az elmúlt napok bizonyítottak és Takács Boglárka is már elsőre parádés eredményt tudott elérni. Németh Roland tanítványa a harmadik futamba kapott besorolást, melyben előzetesen nem kellett izgulnia a továbbjutás miatt, mivel az első négy hely ért egyenes ági elődöntőt, ami a mezőnyt látva nem okozhatott számára problémát. Nem is okozott, ám a sima továbbjutással nem elégedett meg, a rajtgépből jól jött el, vetélytársai nem tudták otthagyni, az első tíz méter után pedig szemre lazán futva is hatalmas tempóban közelített a célhoz, így végül tisztán az első helyen ért célba, majd örömében ugrálni kezdett, amikor meglátta a kivetítőn a 7.15 másodperces eredményt.

A női 60 méter elődöntői 16.05-kor kezdődnek.

Kapcsolódó
Molnár Attila: Kétszáz méter után volt bennem egy gondolat, hogy menni kell

A 400 méter új fedettpályás Európa-bajnoka a legtöbbet tavaly elhunyt édesapjára gondolt.

The post Takács Boglárka már az előfutamban országos csúcsot futott az Eb-n first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest