Az alapszakasz majdnem veretlen, de végül azért józanságra intő menetelése, majd az igencsak gyengélkedő Ludogorec kiejtése után papíron egy jóval keményebb dió következett a magyar bajnok számára az Európa Ligában. Bár a Braga a dobogótól is majdnem húsz ponttal elmaradva „csak” negyedik a portugál bajnokságban, pechünkre nem a portugál foci Mourinho-féle vonulatát, hanem – a City-akadémiáról érkező Carlos Vicens vezetésével – a technikás, sokmozgásos latin vonalat képviselik.

Aki az első, budapesti meccs előtti hetet nem Braga-találkozók nézegetésével töltötte, már az odavágó első percétől láthatta, hogy a portugálok nem félnek az ellenfelet magukra húzva, kockázatos területeken kihozni a labdát, miközben a cseh Hornícek kapus már-már a szemtelenség határáig csalogatja az ellenfél támadóit újabb és újabb labdaérintéseivel. A portugálok egyébként 3-4-3-as, tehát nem U-alakban passzolgató, hanem kívülről befelé szűkülő struktúrában futballoztak. Hogy ez mennyire hasonlít a Xabi Alonso-féle Leverkusenhez, abból a sajtópáholyban ülve (is) még keveset láthattunk.

A portugálok ugyanis látszólag Fernando Diniz-szindrómában szenvedtek: rengeteg visszalépő játékossal hiába húzták magukra a Ferencváros letámadását (a három belső védő gyakorta az ellenfél térfeléig követte Zalazar, Pau Victor és Horta támadó trióját), túl kevesen maradtak ahhoz, hogy lendületből az ellenfél kapujához érjenek. Az első félidőben a passzaik (indokolatlanul) nagy részét a saját térfelükön teljesítették. Emiatt pedig a ferencvárosi letámadás is meglepően jónak tűnt.

Egy-két helyzet azért az első félidőben is jelezte, milyen veszélyeket rejt, ha a rendkívül technikás, az ellenféllel a nyakán is bátran labdát kérő Moutinho–Grillitsch duó mélységben is át tudja játszani a Fradi vonalait. Ám az ívelést többször is sikerült kikényszeríteni, az egyik ilyen labdaszerzésből pedig Kanichowsky és a Ferencváros volt az, aki megszerezte a vezetést. És itt jön be a legfontosabb filozófiai tanulság:

akinél a labda, annál a kezdeményezés, ez pedig nagyobb fegyver, mint a védekezés és a terület.

A kapustól építkezve a Braga nem tudta a Fradit eléggé kicsalogatni, mivel a beindulókkal túl kevés alkalommal jutott át a felező vonalon, előre ívelni meg ritkán mertek a portugálok, a Fradi lett az aki labda nélkül is képes volt az ellenfelet beszorítani.

A második félidőben a játék képe durván megfordult (77 százalékban volt a szünet után a vendégeknél a labda), a Fradi pedig – ekkor még – visszaállt labda nélkül. Egyre többet rendezkedtek be a portugálok labdával is a ferencvárosi térfélen, ám gólt szerezni nem sikerült. Egyrészt beleestek abba a relacionista hibába, hogy túl sok játékos mozog a labda felé, másrészt, kevesebb terület is volt a védelem mögött – a mozgások szöge és ütemezése messze volt a kívánatostól. Kifele csalogatni pedig – ekkor még – nem próbáltak eleget. A Fradinak viszont kevés labdabirtoklással is sikerült egyszer – egy egész pofás, helycserés támadás után Joseph rúgta be a második hazai gólt. Nyolc portugál lövés, 0.59 xG – ekkora labdabirtoklási fölényben ezt nehéz lenne jónak nevezni. A sajtótájékoztatón Carlos Vicens hosszúra nyúlt szakmai értékelése mutatta: a spanyol edző jól diagnosztizálta a problémákat – amiket a visszavágón sikerült is megoldani.

Merthogy a szokatlan időpontban, szerda délután megrendezett visszavágó rémálomszerűen kezdődött a Fradi számára – már negyedóra után ledolgozta kétgólos hátrányát az ellenfél. A Braga játéka ezúttal már tényleg nagyon hasonlított az Alonso-féle 3-4-3-hoz, az emberfogással dolgozó, sokszor indokolatlanul nyitott, mindig kifelé rohanó Keane-csapatra jellemző védekezés pedig nagyon könnyen beadta a derekát – elég volt csak hátrapasszokkal kifelé csalogatni. A megnyílt területeken Grillitsch mellett ezúttal Gorby vette fel a labdát, a dominóként kidőlt védelmi vonalat a három támadó átlós irányú kifelé mozgásokkal cincálta szét – átlós manipuláció, az elmozgó játék legszebb formájában.

A Fradi, bár agresszívan akart letámadni, mégsem tudott – a védekezés ezúttal túl távol volt az ellenfél kapujától.

Innentől a területek kontrollja már a labdát birtokló portugáloknál volt, és a mozgások is mélységben sokkal jobban sikerültek – a kihozatal első hulláma után már nem hiányzott a második, a jól megkomponált áttörés.

Eközben a Fradi, ahogy az odavágón, úgy most sem próbálta hátulról mindenáron kihozni a labdát. Ha pedig kellett volna, abban sem volt köszönet – az ellenfél csalogatásából most csak labdavesztés lett, no meg a fájdalmas felismerés: Abu Fani és Kanickhowsky leginkább addig mondható technikás középpályásnak, amíg nincs a közelükben ellenfél. Míg az első, a harmadik és a negyedik gól szép, elmozgó támadójátékból, addig a második egy – Nottingham után tipikusnak mondható – labdavesztésből született.

A Braga tehát egy félidő alatt megfordította a párharcot, a második elején pedig végleg lezárta a párharcot. A kiszámíthatatlan, sokszor szerencsés célfoci és a maximális helyzetkihasználás egészen tavaszig repítette a Fradit az Európa Ligában – de egy stabil alapjátékkal rendelkező ellenfelet a kettőből másodszor már nem sikerült legyőzni.

A labdás játék esetlegessége és az unortodox védekezés sebezhetősége már fél évvel ezelőtt sem volt ismeretlen, ám most téthelyzetben csuklott össze látványosan.

Robbie Keane bátor, de alkalmazkodásra képtelen játéka sem volt meglepetés – mélyebb védekezéssel talán jobban meg lehetett volna úszni az első negyedórát, mert csak azt lehet kicsalogatni, aki vak lóként rohan a labda után.

A Fradinak kis híján sikerült a negyeddöntő, ami az elmúlt két évtized legjobb nemzetközi eredménye lett volna – de végül, nyert helyzetből mégsem sikerült a nyolc közé jutni. Jó kérdés, hogy az eredmény utólag mennyiben módosítja Keane megítélését, de ehhez – a folyamatban gondolkodás és a játék megértése helyett – a magyar bajnokság végéig kell várni.

The post Területkontroll és hullámok – hogyan vesztette el előnyből a Fradi a Braga elleni párharcot? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport