A The Guardian brit lap és a Marca spanyol sportnapilap beszámolója szerint a 11 éves és 4 hónapos harrow-i iskoláslány azt a 19 esztendős Marc’Andria Maurizzit múlta felül, akinek 2628 Élő-pontja van, 2023-ban pedig junior világbajnok volt.
Hozzátették: Polgár Judit 12 éves és 2 hónapos volt, amikor az 1988-as magyar bajnokságon nyert a legendás Portisch Lajos ellen.
A bravúros győzelmet követően Sivanandan másnap kikapott ugyan Benny Aizenberg izraeli nemzetközi mestertől, aztán döntetlent ért el Maxim Rodshtein nagymesterrel szemben, akinek legjobb eredménye egy évtizede 2710 Élő-pont volt.
2024-ben eltölhetett egy napot Polgár Judittal
A már évekkel ezelőt csodagyerekként elkönyvelt Sivanandan korábban már két nagymestert is legyőzött, de egyikük sem volt olyan magasan rangsorolt, mint Maurizzi. Sivanandan előkelő helyet foglal el a tinédzserek örökrangsorában, akik hasonló bravúrt értek el, csak négyen előzik meg:
az üzbég Nodirbek Abduszattorov 9 évesen aratott győzelme áll az első helyen, a sorban az argentin Faustino Oro következik, aki 10 évesen győzött, majd az orosz Roman Szogdzsijev és az indiai Praggnanandhaa Rameshbabu, akik 11 éves és 1 hónapos korukban nyertek ilyen erős ellenféllel szemben.
A Chess.com szakportál 2024 szeptemberben terjedelmes cikket közölt, hogy Polgár Judit meghívására Budapestre utazott az akkor még csak 9 éves, de a sportágban már ismert Bodhana Sivanandan, akit az angolok történetük legfiatalabb játékosaként neveztek sakkolimpiára, és számos korosztályos világrekordot döntött meg.
Közösen töltöttek el egy napot, amiben természetesen a sakk kapott főszerepet. Bodhana Sivanandan céljait illetően akkor úgy fogalmazott:
12 évesen nagymester szeretne lenni, majd világbajnok, a történelem egyik legjobb sakkozója.
Az 50. születésnapját szerdán ünneplő Polgár Judit itthon azért került be a hírekbe, mert Magyar Péter szerette volna felkérni köztársasági elnöknek, de a sakknagymester ezt visszautasította, mondván, nem érez magában elég erőt a feladathoz.
The post Tizenegy éves sakkozó döntötte meg Polgár Judit 38 éve fennálló világrekordját first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





