Összesen 12 bokszolót zártak ki a Liverpoolban zajló világbajnokságra nevezettek közül, miután nemzeti szövetségeik nem nyújtották be a női mivoltukat igazoló genetikai tesztek eredményeit, amihez az indulást kötötte a vb-t szervező Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (WB), írja az MTI az insidethegames.biz-re hivatkozva.
Az érintettek között öt francia női ökölvívó van, a többiek Nigériából, a Fidzsi-szigetekről, a Fülöp-szigetekről és a Dominikai Köztársaságból érkeztek az angliai világbajnokságra.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által az ökölvívás olimpiai képviseletére jogosultként elismert új sportági világszervezet tiltó döntése nagy viharokat kavart, a francia szövetség egyenesen „árulással” vádolta Boris van der Vorstot, a WB elnökét. A franciák különösen azért háborodtak fel, mert „a World Boxing kifejezetten biztosított minket arról, hogy a hétfői tesztek elvégzésével 24 órán belül megkapjuk az eredményeket, és így biztosan regisztrálhatjuk bokszolóinkat”. A teszteket egy hete el is végezték, de a sportolókat kizárták, mert a laboratóriumi eredmények nem érkeztek meg időben.
A tavalyi, párizsi olimpia két vitatott nemiségű aranyérmes bokszolója, az algériai Iman Helif és a tajvani Lin Jü-ting nem vetették alá magukat a nemi vizsgálatnak, így ők sem indultak Liverpoolban. Helif a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál meg is támadta a tesztre vonatkozó döntést, míg Li nem sokkal a rajt előtt visszalépett a vb-től, noha előzőleg beleegyezett, hogy aláveti magát a WB által bevezetett kötelező nemi tesztnek. A CAS a jelek szerint a világbajnokság kezdetéig nem döntött Iman Helif beadványáról.
Helif és Li párizsi indulását még a Thomas Bach elnökölte NOB engedélyezte, szembemenve az ökölvívás korábbi nemzetközi szervezetével, az orosz Umar Kremljov irányította, időközben a sportágból teljesen kiszorított IBA-val, amely 2023-ban kizárta a világbajnokságáról a két ökölvívót. Az új NOB-elnök, Kirsty Coventry annyit lépett az ügyben, hogy múlt pénteken bejelentette egy („A női kategória védelme” nevű) munkacsoport létrehozását, amelynek célja a női nemi kérdések vizsgálata a 2028-as Los Angeles-i olimpia előtt.
The post Tizenkét bokszoló nem indulhatott a vébén, mert szövetségeik nem tudták igazolni, hogy nők first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport