A Bournemouth a 17. percben került előnybe az Emiratesben, a kulcspassz Christie-é volt, majd Tuffert beadása felpattant egy védőn, és így pont jó lett Kroupinak, aki közelről betessékelte a labdát.
A 19 éves francia játékosnak ez idénybeli 10. bajnoki gólja volt, tinédzser legutóbb az 1999-2000-es szezonban jutott el tíz találatig a PL-ben, akkor ez Robbie Keane-nek – aki jelenleg az FTC edzője – sikerült a Coventry mezében.
Az Arsenal egy kezezés miatt megítélt tizenegyesből egyenlített, Gyökeres a jobb sarkot választotta, és ezzel idénybeli 18. gólját jegyezte, ebből tizenegyet 2026-ban szerzett.
12 meccs óta veretlen a Bournemouth
A végén mégis a Bournemouth örülhetett, Evanilson estében is bele tudott érni a labdába pont annyira, hogy azzal ziccerbe hozza Scottot, aki nem hibázott.
Tóth Alex a 85. percben szállt be, a neki jutó kevés idő alatt volt három labdaérintése, egyszer tisztázott, és volt egy labdaszerzése. A győzelemmel a Bournemouth klubrekordot jelentő 12 meccs óta veretlen, az Arsenalnak pedig maradt 9 pont az előnye a két meccsel kevesebbet játszó, vasárnap a Chelsea-vel megütköző Manchester City előtt.
Premier League, 32. forduló:
Arsenal – Bournemouth 1-2 (1-1)
The post Tóth Alex is részese volt a Bournemouth óriási bravúrjának first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





