Január közepén agyvérzést kapott, majd életmentő műtéten esett át Gedó György, a müncheni olimpia papírsúlyú bokszbajnoka. A klasszis ezek után még átvészelt egy tüdőgyulladást is, másfél hete azonban már otthonában lábadozhat.
Apu jó úton halad, erősödik, de persze még nyugalomra és pihenésre van szüksége. A kedélyállapota sokat javult, tévézik, elmegyünk együtt sétálni is, szóval kialakult ebben az új helyzetben a napi rutinja
– nyilatkozta fia, ifjabb Gedó György a Sportalnak.
Az 1949. április 23-án született, 75 éves sportember 1957-től a Békéscsabai Építők Előre, 1965-től a Magyar Pamut, 1967-től a Budapesti Vasas versenyzője volt., 1968-tól 1980-ig szerepelt a magyar válogatottban. Első jelentős eredményeként 1969-ben megnyerte a bukaresti Európa-bajnokságot, címét két évvel később Madridban megvédte, 1975-ben, Katowicében Eb-bronzérmes lett.
Négy olimpián is szerepelt: 1968-ban, Mexikóvárosban sérülés miatt fel kellett adnia a további küzdelmeket, négy évvel később, Münchenben, az észak-koreai Kimet legyőzve aranyérmet szerzett, majd Montrealban és Moszkvában is az ötödik helyen zárt.
The post Új hírek érkeztek az életmentő műtéten átesett olimpiai bajnok Gedó Györgyről first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport