Ha láttunk már futballba oltott tragikomédiát, hát az Atlético Madrid–Tottenham (5–2) BL-nyolcaddöntő első bő negyedórája az volt. Össze-vissza csúszkáló játékosok, megmagyarázhatatlan hibák, háromgólos hátrány, a 17. percben lecserélt kapus – ilyen a szurkolók legrosszabb rémálmában sem jöhetett elő… Ami azt illeti, az egész idény rémálomszerű a Spurs híveinek: csapatuk belekeveredett a kiesés elleni harcba a Premier League-ben, a BL-ben szintén a kiesés szélére sodródott, a kispad tűzforró, a vezetők tehetetlennek tűnnek, döntéseikkel nem tudják kirángatni az együttest a mély gödörből. Ha ez nem lenne elég, az ősi rivális Arsenal a bajnoki cím felé menetel, és a Spurs közröhej tárgya lett a PL-szurkolók körében (meg a svéd parlamentben, amelyben Mikael Damberg képviselő a „Spursy” kifejezést használta Svédországra egy felszólalásában. Damberg arra célzott, hogy az országnak remek lehetőségei vannak, ám eredményeket nem ér el, csakúgy, mint a Tottenham).
De hát saját drukkereik sem kegyesek a csapathoz:
a Tottenham Stadium hangulata toxikus, a szurkolók egy része kisétálással minősítette a pályán látott teljesítményt, és a népharag újabb s újabb célpontokat talál.
Az előző idény förtelmes 17. helyét még magyarázta valamennyire az, hogy a Spurs a BL-be utat biztosító EL megnyerésére összpontosított (sikerrel); most már nincs magyarázat és nincs mentség sem a szereplésre. Egyetlen kérdés maradt: vajon kieshet-e egy akkora klub, melynek a mai futballüzlet realitásai alapján érinthetetlennek kellene lennie?
A Tottenham érdekes és értékes klub. Presztízse magas, a Premier League nagy hatosának, azaz a Big Sixnek a tagja. A Forbes magazin a világ 9. legértékesebb futballklubjának becsüli (3,3 milliárd amerikai dolláros becsült klubérték). Látogatottság alapján épp, hogy kimarad az európai top tízből (11., 60 900-as átlaggal ebben az idényben), a bevételek alapján a 9. helyen áll a kontinensen a UEFA 2024-es üzleti évre vonatkozó jelentése szerint. Új és szupermodern a stadionja, az előző szezonban megtörte hosszú „kupátlan” időszakát is, és elhódította az Európa Ligát. Ugyanakkor igazi szuperklubnak kevesen tekintenék: ehhez még erősebbnek, még eredményesebbnek kellene lenni, márpedig a Spurs trófeavitrinje ritkás. De ha üzletileg nézzük, a csapat a világ legnagyobbjai között van; a szurkolóvonzó-képesség és a lokáció szintén kitűnő.
A Deloitte cég 1996/97 óta minden idényben elkészíti a futballklubokat bevétel alapján rangsoroló Football Money League listát. Csupán 10 klub van – Real Madrid, Barcelona, Manchester United, Liverpool, Arsenal, Tottenham, Bayern München, AC Milan, Juventus, Internazionale –, mely a lista mind a 29 kiadásán az első húsz között szerepelt. A Spurs minden egyes idényben ott feszített a közvetlen elitben, legjobb helyezése a 8. volt. Az örökranglista első tizenöt helyezettje a modern labdarúgás jelenlegi arisztokráciáját alkotja: hatalmas, globális szurkolótáború, kiemelkedő bevételű klubokról van szó.
Ez az a kör, amelyet a nemzetközi futball realitása alapján a „too big to fail” kategóriába sorolhatunk. E kluboknak olyan – elsősorban presztízs- és anyagi – előnye van a konkurenciával szemben, amelynek köszönhetően biztosan, hosszú távra tervezhetnek. A csapatok mindegyike reflektorfényben van, így természetesen minden válság esetén szurkolói és médiaössztűzbe kerül, ám valami megkülönbözteti az elit klub tagjait a többiektől:
nem kell lefelé figyelni és a kieséstől tartani, a klub hatalmas bevétele védőpajzsként borul a csapat fölé.
A Deloitte-gazdaglista örökrangsorának első tizenöt helyezettje között vannak olyan klubok, amelyek még sosem estek ki hazájuk élvonalbeli bajnokságából, a kétezres években pedig csak két csapatnak kellett megjárnia a másodosztály purgatóriumát: a Manchester Citynek (még az arab befektetők színre lépése előtt) és a Juventusnak (amikor a calciopoli-botrány miatt a Serie B-be száműzték). A Deloitte-rangsorban legalább tizenötször szerepelt csapatok között csak egy olyan van, mely jelenleg másodosztályú: a német Schalke 04, melynek elhúzódó szakmai-pénzügyi válságát 2022-ben súlyosbította a szakítás főszponzorával, az orosz Gazprommal. Az örökranglista élcsoportja kis túlzással érinthetetlen.
A Tottenham 1976/77 óta nem esett ki az élvonalból, a jelenleg is tartó, folyamatos elsőosztályú szereplést tekintve csak az Arsenal, az Everton, a Liverpool és a Manchester United előzi meg Angliában. Formája azonban kiesőjelölté, az edzőváltás – Thomas Frank helyére Igor Tudor ült le megbízottként – egyelőre csak rontott a helyzeten, a hangulat síri. A csapat egymást követő hat tétmérkőzést veszített el, ez a klubtörténet leghosszabb vereségsorozata.
A számítás 1882-től indult…
A The Athletic Spurs-csapatfelelőse, Jay Harris így jellemezte a helyzetet:
„A játékosok elveszetten, önbizalom nélkül bolyonganak a pályán, és erőtlen kísérleteket tesznek arra, hogy megállítsák a kontrollálhatatlannak tűnő negatív spirált (…) A klubtörténeti pocsék szereplés nyomai meglátszanak a kereten.
Egyes futballisták – akik mindent megtesznek, hogy kirángassák a csapatot a gödörből – megszólták azon társaikat, akiket nem látnak elég motiváltnak. Úgy tudjuk, az egyik játékos közben azt mondta a többieknek, hogy nem különösebben izgatja a kiesés lehetősége, mert a nyáron úgyis el tud és el fog igazolni.
A Tottenham csak sodródik az árral, és vezérekre kell lelnie, különben 49 évnyi folyamatos élvonalbeli szereplés fog egy szégyenletes kieséssel lezárulni.”
A Spurs a fiatal játékosokkal telezsúfolt Chelsea mögött a második legrosszabb helyen áll a Premier League fegyelmi rangsorában, eddig 72 sárga és 4 piros lapot szedett össze. A sérültlista „tabelláján” szintén bérelt helye van a Tottenhamnek az élmezőnyben (január végén 19 sérülésnél és mindösszesen 625 kihagyott napnál tartott a Spurs), a helyzetkidolgozás förtelmes (a PL-ben elért 34,21-es xG-nél csak a Sunderland, a Wolves és a Burnley adata rosszabb), a védelem porózus (45,23-as xGA, a 7. legrosszabb), minden fronton alulteljesítést látni. De mint minden válságnál, itt sem csak a csapattal van probléma.
A klubházat Daniel Levy távozása rázta meg tavaly szeptemberben. Az elnök 2001 óta vezette a Spurst – a kőkemény tárgyalópartnerként híressé-hírhedtté vált Levy sok dicséretet és kritikát is kapott tevékenységéért, az utóbbi években inkább az utóbbiban részesült –, elköszönése pedig űrt hagyott maga után. Vagy inkább:
„elköszönése”, mert ugyan hivatalosan Levy mondott le, de egybehangzó brit sajtóértesülések szerint valójában a klubtulajdonos Lewis család távolította el.
Ezzel sok szurkoló kívánsága teljesült, ám a drukkerek most már a Lewisokat és a korábban az Arsenalnál dolgozó ügyvezetőt, Vinai Venkateshamet szidják… Sportigazgató nincs – Fabio Paratici januárban a Fiorentinához távozott, utódját keresik –, a tavaly júniusban kinevezetett vezetőedző, Thomas Frank februárig húzta, utódja, a kőkemény figuraként ismert Igor Tudor pedig egyelőre úgy mozog a klubnál, mint elefánt a porcelánboltban, és nem úgy tűnik, hogy kompromisszummentes, szókimondó stílusára vevők a játékosok… A jelenlegi irányítók pedig visszamutogatnak Levyre.
A szurkolók képviselőivel (Fan Advisory Board) folytatott megbeszélésen Venkatesham ugyan dicsérte a Spurs infrastrukturális és üzleti fejlesztéseit, ám kritizálta az átigazolási tevékenységet, a keret összetételét és a klub belső kultúráját. A szurkolók elpanaszolták az eredménytelenség miatt érzett frusztrációjukat (úgy érzik, Mauricio Pochettino távozása óta lejtmenetben van a csapat), és jelezték: megrendült bizalmuk a klubot irányítókban. Pochettino óta ült a kispadon José Mourinho, Nuno Espírito Santo, Antonio Conte, Ange Postecoglou, Thomas Frank és Igor Tudor, közülük értékelhető eredményt egyedül Postecoglou ért el, akkor is, ha a bajnokságban pocsékul szerepelt a Spurs.
„Mindannyian más stílust és taktikai elképzelést követtek, ám egyvalami összekötötte őket. Hasonló kifogással álltak elő, és az nagyjából így hangzott: »Én győztes vagyok, ti viszont vesztesek, ez belétek van kódolva, a génjeitekben van (…) Én mindent megpróbáltam, de ti örök lúzerek vagytok, ezért ha a vezetésem alatt rosszak az eredmények, az nem az én hibám.”
Pochettino óta majd minden Spurs-edző kikötött ezen a ponton. És még igazság is lehet ebben!
– írja a The Guardianben megjelent jegyzetében Jonathan Liew.
A vezetők továbbra is nagyívű, hosszútávú tervekről beszélnek, ám a helyzet annyira kritikus, hogy jelenleg csak rövidtávban érdemes gondolkodni. A nagy kluboknak – Németországban ezt a HSV, illetve a Schalke példáján láttuk – idegen a kiesés elleni harc. Nem erre van kondicionálva a szurkolótábor – épp ezért nagyon frusztrált, és egyáltalán nem türelmes –, nem szoktak hozzá ehhez a játékosok, mindenki érzi a méltatlan helyzetet, ez pedig további feszültségeket generál. Az ellenfelek viszont általában olyan csapatok, melyek hozzászoktak a „földharchoz”, és ha lehetőségük adódik rá, örömmel rántják bele a Tottenhamet.
A The Athletic podcastjében megkérdezett összes futballszakíró úgy vélekedett, meneszteni kellene Tudort, mert nem illik a klubhoz, és nem tudta magával ragadni a játékosokat, akiknek egyre mélyebbre süllyed a morálja.
Az Opta statisztikai modellje mintegy 18 százalékot ad a Spurs kiesésére, de minden újabb kudarc egy újabb szög a koporsó fedelébe.
„A világ legnagyobb klubjai közül jó néhány a gazdagság és az ostobaság határmezsgyéjén egyensúlyozik, és valahogy mindig a gazdagság a nyerő. Lehet, itt az ideje, hogy egyszer az ostobaság kerekedjen felül” – vélekedett a már idézett Liew.
Ekkora klubok nem szoktak kiesni. Egy ekkora klub túl nagy ehhez. Túl gazdag. Túl erős. De ha a Spurs kikap vasárnap a Liverpooltól az Anfielden, riválisai megközelíthetik, vagy megelőzhetik. Március 22-én Tottenham–Nottingham „roncsderbi”. Ha a Spurs azon a meccsen is kudarcot vall – egy közvetlen vetélytárs ellen –, akkor tényleg megkezdődik az élethalálharc.
Üzletet építtetek, de megöltetek egy klubot
– feszítettek ki a kritikus drukkerek tavaly egy molinót a Tottenham Stadiumben. A végén még igazuk lesz.
The post „Üzletet építettetek, de megöltétek a klubot” – kieséssel zárul-e a Spurs vesszőfutása? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport
