Magyar idő szerint hétfőn 0.30-kor kezdődik a profi amerikaifutball-liga (NFL) idei nagydöntője, az 59. Super Bowl, amelyben a címvédő Kansas City Chiefs és a Philadelphia Eagles találkozik egymással.
A New Orleansban sorra kerülő összecsapáson az Amerikai főcsoportot megnyerő Kansas City sportágtörténeti bravúrra készül, ugyanis
sorozatban harmadik alkalommal hódíthatja el a Vince Lombardiról elnevezett trófeát, ez pedig még egyetlen csapatnak sem sikerült az NFL-ben.
Két évvel ezelőtt ugyanez a két csapat vívta a nagydöntőt, akkor a Chiefs 38-35-re nyert, ez volt a Super Bowlok történetének egyetlen összecsapása, amikor mindkét fél legalább 35 pontot szerzett.
A mostani mérkőzés is NFL-rekordot jelent, ugyanis a két csapat összesen 34 győzelmet aratva jutott el a Super Bowlig. Ez lesz a Super Bowlok történetében a kilencedik „visszavágó”, és mindössze a második alkalom, hogy három éven belül ugyanaz a két csapat játssza a nagydöntőt.
Érdekesség, hogy mindkét klub történetének a jelenleg a Chiefst irányító Andy Reid a legeredményesebb vezetőedzője. A 66 éves tréner 1999 és 2012 között 130 győzelmet aratott a Philadelphiával, míg új munkahelyén már 143 elsősége van.
Reidnek a Super Bowl lesz pályafutása 45. rájátszás-mérkőzése, amivel megelőzi az NFL rangsorában Bill Belichicket.
Patrick Mahomes, a Chiefs irányítója 29 évesen és 145 naposan minden idők legfiatalabb irányítója lesz, aki öt Super Bowlon kezdőként lép pályára. A klasszis játékos a negyedik bajnoki címére hajt, amivel feljönne az örökrangsor második helyére, ahol jelenleg Joe Montana és Terry Bradshaw áll holtversenyben. A vonatkozó rangsort Tom Brady vezeti hét Super Bowl-sikerrel.
Az Eagles egyik kulcsembere a futó Saquon Barkley, aki az alapszakaszban az NFL történetének kilencedik játékosaként ért el 2000 futott yardot, ráadásul a rájátszásban is megállíthatatlan volt. Barkleynak mindössze 30 yardra van szüksége ahhoz a nagydöntőben, hogy megdöntse Terrell Davis 1998-as NFL-rekordját, amikor is a rájátszást is figyelembe véve 2476 futott yarddal zárt. Barkley éppen a Super Bowl napján ünnepli 28. születésnapját, a nagydöntők történetében eddig még senki sem szerzett touchdownt a születésnapján, erre neki most jó esélye lesz.
A Super Bowl szünetében ezúttal a többszörös Grammy-díjas Kendrick Lamar lép fel, a televíziós reklámok ára pedig újra rekordot döntött,
idén már 8 millió dollárt kérnek el 30 másodpernyi hirdetésért.
A felmérések szerint az Egyesült Államokban legalább 120 millióan követik majd a nagydöntőt. Tavaly 123,7 millió tévénézőt regisztráltak országszerte, azaz csaknem minden harmadik amerikai a finálét nézte.
The post Vajon megcsinálja a Chiefs azt, ami még egy csapatnak sem sikerült? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport