Videón a Fradi-szurkolók lengyelországi megtámadása

A Ferencváros szurkolói a Real Madrid elleni mérkőzésen.

A rendőrség szerda este 21.20 után kapott bejelentést egy huligántámadásról.

„A magyar szurkolók elbarikádozták magukat, de az éttermet kövekkel dobálták meg, a rendőrök pedig üres könnygázpalackokat is találtak az épület előtt” – mondta el Sebastian Bijok, a zabrzei városi rendőrkapitányság munkatársa.

Elmondása szerint az incidensben egyetlen személy sérült meg, egy magyar szurkoló, aki a menekülés közben átugrott egy kerítésen, és eltörte a lábát.

Az esetről a TVN24 tett közzé felvételeket, a támadás nyolc percig tartott.

Reagált a magyar külügyminiszter

„Megdöbbentő és elfogadhatatlan, ami Zabrzében történt” – így kommentálta az eseményeket Orbán Anita, rögvest azt követően, hogy telefonon egyeztetett Magyarország krakkói főkonzuljával.

A külügyminiszter az esettel kapcsolatos bejegyzésében közölte, hogy a támadásban

egy magyar szurkoló megsérült, sípcsonttörést szenvedett, jelenleg a zabrzei kórházban tartózkodik.

„Határozottan elítélem az erőszak minden formáját. Egy sporteseménynek a közös élményről kell szólnia, semmilyen körülmények között nem válhat erőszak színterévé” – jelentette ki Orbán Anita, aki a történtek kapcsán elmondta azt is, hogy a lengyel rendőrök igazoltatták az összetűzésben való részvétellel gyanúsított személyeket, köztük magyar szurkolókat is. A magyar állampolgárok is kihallgatásra kerültek, közülük senki sem tett feljelentést.

Kapcsolódó
Megtámadták a Fradi-szurkolók egy csoportját Lengyelországban

Nem baráti a hangulat az Európa-liga-selejtező előtt.

The post Videón a Fradi-szurkolók lengyelországi megtámadása first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest