„Nincs tökéletes alkalom a karrier befejezésére, hiszen minden évben újabb és újabb csúcspontok jönnek, amelyek nem könnyítik meg a döntést. Ezt nem egyik napról a másikra hozza meg az ember, hanem inkább hosszú időn keresztül gondolkodik rajta” – nyilatkozta a 31 éves beállós.
Most olyan időszak elé nézek, amit még nem ismerek: szabad hétvégék, rövid utazások, spontán lehetőségek. De új hobbira is szükségem lesz: szeretnék valamikor lefutni egy maratont
– tette hozzá.
A Metzingen ügyvezető igazgatója, a korábbi NB I-es futballkapus, Rott Ferenc sajnálja, hogy Behnke nem marad tovább.
„Szeretnék köszönetet mondani neki az itt töltött évekért. Nemcsak a pályán és azon kívül tölt be vezető szerepet, de mindenekelőtt itt, Metzingenben egy olyan játékos, akivel a szurkolók 100 százalékban azonosulnak. Sok sikert ünnepelhettünk vele, és örökre hozzánk tartozik. Büszkék vagyunk rá” – mondta.
Julia Behnke 1993. március 28-án született Mannheimben, 7 évesen kezdett kézilabdázni a Post SG Mannheimnél, majd 10 évesen a TSG Ketsch csapatához igazolt. 2011-ben az akkor másodosztályú SG BBM Bietigheimet választotta, amellyel 2012-2013-ban feljutott az élvonalba.
Három év után következett az első metzingeni időszaka, 2014-től 2019 nyaráig Behnke öt szezonon keresztül segítette a csapatot, ott vált válogatott játékossá. A nemzeti csapatban 2013. november 30-án debütált Svédország ellen, összesen négy Európa-bajnokságon és négy világbajnokságon vett részt, a csúcspontot pedig a tavalyi párizsi olimpia jelentette.
Összesen 125 nemzetközi mérkőzésen szerepelt, 227 gólt szerzett.
2019-től légiós tapasztalatokra tett szert, előbb orosz bajnoki címet és szuperkupa-győzelmet ünnepelt a Rosztov-Donnal, majd két évet az FTC-ben töltött, és 2021-ben magyar bajnoki címet, egy évvel később Magyar Kupát nyert.
2022-ben tért vissza Metzingenbe, ahol csapatkapitányként vezette Német Kupa-sikerre a társait.
The post Visszavonul a Fradival bajnokságot és kupát nyert válogatott beállós first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport