Vízilabda-vk: a magyar válogatott legyőzte a szerbeket

A magyar válogatott hétfőn a házigazda görögök felett aratott sikerrel kezdett, kedden pedig ötméteres párbajban győzte le a hollandokat, így szerdán úgy ugrott medencébe Szerbia ellen, hogy győzelemmel, vagy ötméteresek utáni vereséggel is biztosítja felsőházas szereplését, azaz kijut a világkupa ausztráliai szuperdöntőjére.

A két csapat a januári belgrádi Európa-bajnokságon kétszer is összecsapott egymással, a házigazdák mindkét alkalommal győztek, ugyanakkor a döntőben diadalmaskodó együttesükből erre a tornára csak öten kerültek be a keretbe, a magyarok közül viszont kilencen is ott voltak a Belgrade Arenában felépített medencében. Varga Zsolt szövetségi kapitány ezúttal Leinweber Olivér személyében egy újoncnak is bizalmat szavazott, a keretből pedig Jansik Szilárd és Lugosi Csongor maradt ki.

A magyar csapat egészen a negyedik negyedig magabiztosan kézben tartotta a mérkőzést, a négy gólt szerző Vigvári Vince vezérletével megnyugtató előnyt dolgozott ki a záró nyolc perc előtt (11-7). A szerbek óriási hajrába kezdtek és egy perccel a vége előtt minimalizálták a különbséget, de Fekete Gergő lövése nem sokkal a lefújást megelőzően eldöntötte az összecsapást. Ezzel az is eldőlt, hogy Varga Zsolt szövetségi kapitány csapata ott lesz a sorozat nyári nyolcas döntőjében.

A divízió I-es tornán a tavaly a nőknél kipróbált formulát alkalmazzák: a csoportkört követően az első két-két helyezett alkot egy újabb kvartettet és játszik még egy teljes kört, így alakul ki a sorrend az 1-4. helyen, az 5-8. helyért hasonló módon zajlanak majd a meccsek. A tornáról öt csapat jut a Sydneyben július 20-26. között sorra kerülő nyolcas döntőbe, amelynek mezőnye a 2. divízióból érkező két válogatottal és Ausztrália együttesével egészül ki.

Vízilabda, Férfi világkupa, selejtező, A csoport, 3. forduló:

Magyarország-Szerbia 12-10 (3-2, 3-2, 5-3, 1-3)

magyar gólszerzők: Vigvári Vi. 4, Fekete 3, Varga Vi., Tátrai, Vismeg, Nagy Ád., Szalai 1-1,

The post Vízilabda-vk: a magyar válogatott legyőzte a szerbeket first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest