A jelentkezők közül az elnöki posztot 2011 óta betöltő Kósa Lajos kapta a legtöbb jelölést, a 40 tagszervezet közül kilenc támogatja Török Zoltánt, hét pedig Telegdi Attilát.
Kósa a Telexnek úgy fogalmazott, az ő esetében a teljesítmény számított, nem a politikai kapcsolat vagy beágyazódás, és észszerűtlennek tartaná, hogy egy sikerszériát ne támogassanak a tagok – utalt arra, hogy az elnöksége alatt született meg Magyarország mindkét téli olimpiai aranyérme (a férfiváltó 2018-ban, Liu Shaoang 2022-ben győzött).
Hiszek abban, hogy a közeljövőben női aranyérmünk is lehet téli olimpiáról. Emiatt kérném a tagság támogatását
– tette hozzá.
Telegdi visszahozná a szakmaiságot
Telegdi Attila edzőként és sportvezetőként öt olimpián vett részt, dolgozott szövetségi kapitányként, illetve a rövidpályás gyorskorcsolya szakág vezetőedzőjeként és igazgatójaként is. Jelenleg a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem téli sportok csoportjának vezetője, egyetemi adjunktus.
A Nemzeti Sportnak elmondta, azért döntött a megmérettetés mellett, mert az idei olimpia nem úgy sikerült, ahogyan sikerülhetett volna.
Szeretném visszahozni a szakmaiságot: objektív, sportszakmai alapokon nyugvó döntések kellenek.
Olyanok, amelyekbe bevonjuk a klubokat is, mert ha az egyesületek nem kapnak lehetőséget, hogy elmondják a véleményüket, akkor hogyan várjuk el tőlük, hogy ránk bízzák a versenyzőiket a válogatottban” – mondta.
Hozzátette, nem csupán rövid távon és olimpiában kell gondolkozni, jobban kell figyelni a tömegsportra, javítani kell a kommunikációt.
Török tapasztalt menedzserként segítene
A harmadik jelölt, Török Zoltán vitorlázásban szerzett magyar bajnoki címet, de a jég sem áll tőle távol, hiszen felesége a korábbi olimpikon jégtáncos, Hoffmann Nóra.
A közgazdász végzettségű üzletember azt mondta, inkább menedzser típusú jelöltnek számít, és úgy véli, az elnökség élére most inkább egy tapasztalt cégvezetőre van szükség.
„A szövetségnek csak augusztusig van költségvetése, fontos kérdés a jövőben, hogyan tudunk racionalizálni. Megéltem több nehéz helyzetet országos társaságok igazgatójaként, hiszen egy cégvezető valójában egyfolytában válságot menedzsel, emellett a piacból élek, onnan több anyagi forrást is tudok szerezni” – érvelt, hozzátéve, hogy egy erősebb menedzsmenttel hatékonyabb, jobb kapcsolatokat szeretne ápolni mind itthon, mind külföldön.
The post Zárt ajtók mögött dől el, hogy Kósa Lajos marad-e a korcsolyaszövetség elnöke first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





