Itt a friss brókersorrend: egy hajszálon múlt az első hely
Emelkedett a forgalom a budapesti tőzsdén márciusban, a napi átlagos forgalom meghaladta a 30 milliárd forintot – derül ki a BÉT közleményéből. A vezető brókercégeknél…
Emelkedett a forgalom a budapesti tőzsdén márciusban, a napi átlagos forgalom meghaladta a 30 milliárd forintot – derül ki a BÉT közleményéből. A vezető brókercégeknél…
Ugyan 30 százalékos januári fogyasztási többlet után adott az állam támogatást, valójában gázból sem fogyott ennyire sok, áramból pedig még kevésbé voltunk az előző évi…
Zalatnay István szerint a miniszterből egyházi vezetővé tett püspök a „kegyelmi botrányban” lejáratódott, majd védekezésként magára rántotta az egész református egyházat. A teológus úgy látja:…
A dél-koreai haditengerészet szerdán szolgálatba állította első két MH–60R Seahawk típusú helikopterét. Ezek a forgószárnyasok az észak-koreai tengeralattjárók és felszíni hadihajók felderítésére, valamint megsemmisítésére egyaránt…
Az ADP felmérése szerint márciusban a foglalkoztatottság a várakozásokat meghaladóan 63 ezer fővel nőtt, míg a kiskereskedelmi forgalom havi alapn 0,6%-kal emelkedett. Tovább az erdeti…
Romlott, de még épphogy a növekedési reményt jelző szinten maradt a Beszerzési Menedzser Index. Tovább az erdeti cikkre:: HVG
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) közzétette a mai állampapírpiaci referenciahozamait. A tegnap megállapított értékekhez képest a hosszabb lejáratokon jelentősen csökkentek a hozamok. Egy hónap alatt…
Az Európai Bizottság úgy módosítaná az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerét (EU ETS), hogy a piaci stabilitási tartalékban 400 millió egység felett felhalmozott kvóták automatikus törlése megszűnne….
Biztonsági repülés, ugyanakkor kisebb rekorddöntögetés várható az amerikai Orion űrhajótól, amely többszöri halasztás után most készül a Hold felé indulni. Tovább az erdeti cikkre:: HVG
A magyar gazdaság szűkülő mozgástere és a fiskális kényszerek már a választások előtt kijelölik a következő kormány pályáját. A Fitch Solutionshöz tartozó Business Monitor International…
Sajátrészvényeket vásárolhat vissza a Waberer’s a BÉT-en a következő három hónapban, legfeljebb 200 millió forint értékben – közölte a cég. Tovább az erdeti cikkre:: Portfolio
Már lehet jelentkezni, a gyerekkórus első nyilvános fellépése 2027 februárjában lesz a Müpában, a BFZ nagyzenekari koncertjén. Tovább az erdeti cikkre:: HVG
Oroszország arról próbálja meggyőzni Amerikát, hogy adjon kéthónapos ultimátumot Ukrajnának a Donbasz elhagyására – erről beszélt nemrég Volodimir Zelenszkij elnök. Az orosz csapatok közben Kosztyantynivka…
Nem igaz, hogy Oroszország két hónapos ultimátumot adott Ukrajnának a Donbasz kiürítésére, hiszen Moszkva az ukrán katonák azonnali kivonását követeli – közölte ma Dmitrij Peszkov,…
A férfi elmenekült a helyszínről, majd magával is végezni próbált. Elfogták a rendőrök. Tovább az erdeti cikkre:: HVG
A jövedelem csökkenése, a lakások és albérletek drágulása vagy a forint gyengülése csak a közvélemény-kutatásban részt vevők tizedét-tizedét aggasztották komolyabban. Tovább az erdeti cikkre:: HVG
A szabaddemokrata politikusból lett egészségügyi befektető azt vallja, hogy a longevity a XXI. század egyik legnagyobb üzlete és társadalmi nyeresége. Tovább az erdeti cikkre:: HVG
Órákon át volt elérhető egy népszerű szoftverfejlesztési eszköz fertőzött frissítése, a támadást azonban sikerült leállítani. Tovább az erdeti cikkre:: HVG