Hiába döntöttek Kósa Lajosék, Hankó Balázs nem hirdeti ki az új utónévjegyzéket

A névadás nem csupán adminisztratív cselekedet: a család egyik legintimebb és legszimbolikusabb pillanata, amely meghatározza egy gyermek egész életét. Az utónév, amelyet a szülők választanak, a szeretet és a jövőbe vetett hit kifejezése, egyúttal a kulturális örökségünk hordozója is.

Erről beszélt Hankó Balázs tavaly augusztusban, miután Kósa Lajos javaslatára törvényi szintre emelték az utónévjegyzék kérdését, és a döntés értelmében a mindenkori kultúráért felelős miniszter hirdeti ki rendeletben a hazánkban adható utóneveket.

Azóta eltelt nyolc hónap, az utónévkérelmezés pedig gyakorlatilag teljesen befagyott – annak ellenére, hogy a Kósa vezette Utónév-engedélyezési Bizottság már január végén felülvizsgálta a névjegyzéket, azon az ülésen pedig személyesen Hankó is részt vett. Lapunk úgy tudja, ebben a Tisza-kormány megalakulásáig már nem is várható változás.

A törvény nagy port vert fel tavaly, hiszen az eddigi gyakorlattal ellentétben már nem az ELTE Nyelvtudományi Kutatóközpont hoz döntéseket a névkérelmekről, ők csupán véleményezik a beérkezett javaslatokat, amelyeket aztán a Kósa-féle bizottság tárgyal meg, és a miniszter hirdet ki szükség szerint.

Balogh Zoltán / MTI Prószéky Gábor, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója a Montágh Szalon első eseményén a budapesti Hungarian Art and Business kortárs művészeti központban 2024. március 27-én.

Bár Hankó Balázs még 2025. szeptember elején a Magyar Közlönyben közzétette a magyar utónévjegyzéket, abban semmilyen változás nem történt a korábbiakhoz képest. Tavaly őszre felülvizsgálatot ígért, de abból nem lett semmi.

Mindeközben egyre több szülőt kezdte aggasztani a helyzet, sokan jártak ugyanis úgy, hogy hiába kérvényeztek egy nevet időben, azt a gyermekük születéséig nem bírálták el, visszajelzést sem kaptak, így új keresztnév után kellett nézniük. Volt, aki megtalálta a kiskaput a rendszerben, de azt Kósa gyorsan be is zárta.

Január végén végül összeültek Kósáék, és arról döntöttek, hogy 145 nevet kihúznak a névjegyzékből, mondván: ezeket senki nem viseli. A hónapok alatt felgyülemlett 281 névkérelem közül pedig csak a Vinka ment át a szűrőn, ami egy virágnak a neve.

Ám, ha valaki elkezdett szemezni a névvel, hogy majd ezt adja a gyermekének, szomorúan konstatálhatta, hogy a nagy bejelentés ellenére az továbbra sem adható, mert az azóta eltelt három hónapban sem hirdette ki az új utónévjegyzéket Hankó Balázs. Ezt egyébként meg is tehette, hiszen a törvényben nincs előírás arra vonatkozóan, hogy milyen időközönként kell frissítenie a listát. Csakhogy ezzel ellehetetlenítette az új nevek kérelmezését, kételyek közt tartva sok édesanyát és édesapát.

Szerettük volna megtudni Hankó Balázstól, hogy távozása előtt kihirdeti-e az új utónévjegyzéket, de a témában feltett korábbi kérdéseinkhez hasonlóan most sem válaszolt.

A folyamatban résztvevő ELTE Nyelvudományi Kutatóközpont viszont lapunk megkeresésére azt írta,

az utónevekkel kapcsolatos ügyek is a minisztériumi átadás-átvételi folyamat részét képezik, így egyelőre minden hozzánk forduló érdeklődőtől szíves türelmüket szeretnénk kérni.

Forrásaink szerint Hankó már nem foglalkozik az üggyel, így a Tisza-kormány kultúráért felelős miniszterére marad majd ez a feladat. Kérdés, hogy ő a Kósa-féle, egyébként szakemberekkel teletűzdelt bizottság véleményét mérvadónak tartja-e majd, vagy felülvizsgálatot kezdeményez.

Kósa Lajost szintén próbáltuk elérni, sikertelenül.

Kapcsolódó
1971-ben is léteztek már olyan nevek, amiket Kósáék most kiiktatnak – a Nyelvtudományi Kutatóközpont távozó nyelvésze nem érti, mire fel ez az őrült nagy felbolydulás

Az kérelmezzen nevet a jövőben, aki talál ősmagyar nevet az Árpád-kori személynévtárban, mert csak az fog biztosan átmenni, mondta a 24.hu-nak dr. Raátz Judit.

The post Hiába döntöttek Kósa Lajosék, Hankó Balázs nem hirdeti ki az új utónévjegyzéket first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest