Egyiptomban már tudják, hogy Szalah az utolsó meccsét játszotta a Liverpoolban

Az egyiptomi válogatott igazgatója, Ibrahim Hasszan szerint ugyanis a Crystal Palace ellen 3-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen a csatár combhajlító sérülést szenvedett, amely miatt ebben az idényben már nem lesz bevethető.

Salah knows that’s it for him pic.twitter.com/z98BwmAmPl

— The 44 ⚽ (@The_Forty_Four) April 25, 2026

Az angol klub még nem közölt részleteket a 60. percben lecserélt Szalah állapotáról. „Szakadása van, ami négy hét kihagyást jelent” – jelentette ki a sportvezető, aki hozzátette, a támadó a június 11-én kezdődő világbajnokságra felépül.

Pont négy hét van hátra a bajnoki idényből

A 33 éves futballista azt már korábban bejelentette, hogy nyáron kilenc szezon után elhagyja a Liverpoolt, amelyre még négy Premier League-találkozó vár májusban: 9-én a klubvilágbajnok Chelsea-t, 24-én a Brentfordot fogadja, míg 3-án a Manchester United, 17-én pedig Aston Villa vendége lesz.

Szalah 2017-ben igazolt az AS Romától Liverpoolba, ahol hatalmas szerepe volt abban, hogy csapata visszakerült az angol bajnokság élmezőnyébe.

Legendaként távozik klubtól

Alapembere volt a Premier League-érában a klub első bajnoki címét szerző csapatnak, számos rekordot megdöntött, és 440 mérkőzésen jegyzett 257 góljával az egyesület történetének harmadik legeredményesebb játékosa.

Négyszer is gólkirálya volt a PL-nek, emellett két-két bajnoki címet és Ligakupát, valamint Bajnokok Ligáját, Klubvilágbajnokságot, európai Szuperkupát, FA Kupát és angol Szuperkupát nyert a Poollal.

Ahogy lejött a pályáról, az felért egy búcsúval a közönségtől:

Everybody take a very good look, because this could very well be the final match of Salah at Anfield, and it looks like he realizes it himself too

He has picked up a hamstring injury and walks off.

This could be the final time you see him at Anfield. pic.twitter.com/TayLwaPo7O

— GoalAlert HQ ⚽ ???? (@GoalAlertHQ) April 25, 2026

Szalah ebben az idényben 39 tétmeccsen szerepelt, ezeken 12-szer talált be és kilenc gólpasszt adott. Az egyiptomi csapat Belgiummal, Új-Zélanddal és Iránnal szerepel azonos csoportban a nyári világbajnokságon.

The post Egyiptomban már tudják, hogy Szalah az utolsó meccsét játszotta a Liverpoolban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest