Steiner Kristóf kedden Facebook-oldalán írt a gyerekvállalás témájáról. Bejegyzését azzal kezdte, időről időre megkapják a kérdést férjével, hogy: „Ti szeretnétek gyereket?”. Kifejtette, több oka is lehet annak, hogy valaki ez iránt érdeklődik: vagy azért, mert úgy gondolja, jó szülők lennének, vagy azért, mert néha felröppen egy álhír, hogy gyerekük lesz, esetleg azért, mert abban hisz, „nekünk, mint meleg párnak, nincs jogunk gyereket nevelni, mi több, egyenesen bűn volna, ha megtennénk, valamint káros lenne a gyermek fejlődésére”.
Mint kiderült, Steiner Kristóf válasza idővel változott a fenti kérdésre.
Steiner Kristóf fiatalon vágyott az apaságra
A húszas évemben – mikor még azt hittem, a gyermekvállalás olyan, mint amilyennek a reklámok, a romantikus filmek, és a kevésbé őszinte szülők bemutatják –, bizonyos voltam benne, hogy az életem kizárólag apaként lehetne teljes. Az exférjemmel sokat beszélgettünk a lehetőségeinkről – felmerült a dajkaanya program, az örökbefogadás, a nevelőszülőség, és az is, hogy egy leszbikus barátnőnkkel építünk családot. Az élet másképpen osztotta a lapokat – amit akkor szívfájdalomként éltem meg, most áldásnak tetszik
– fogalmazott Steiner, aki utólag úgy látja, egyikük sem állt készen a családalapításra. „Tudom, gyerekre sosem lehet felkészülni. Mégis, most, 44 évesen, annyival többet tudok arról, mit jelent szülővé válni” – folytatta.
A legtöbb barátom, rokonom, kollégám, ismerősöm mára anya, vagy apa – és hála a nyitottságuknak, tisztán látom, értem: nem az időzítéssel volt a gond. Én egész egyszerűen nem szeretnék saját gyereket. A legfőbb okom az elveszítéstől való félelem.
Leírta, számára különösen megterhelő minden veszteség, még úgy is, hogy tudatában van annak, hogy a halál az élet velejárója. Nem lenne képes önként vállalni annak a lehetőségét, hogy elveszítheti a gyerekét, akit saját akaratából vállalt. „Nem. Tudom, hol vannak a határaim. És azt is tudom, hogy nem minden határ tágítható. De nem ez az egyetlen okom…”
A szülőség nemcsak ad, hanem el is vesz
Steiner Kristóf posztjában leírta, számára az édesanyja nemcsak anya, hanem legjobb barát is volt, akivel intenzív és bensőséges volt a kapcsolatuk. Ezért nagyon hálás, ugyanakkor elismeri, mindketten sérültek benne. „És innen nézve a szülőség számomra nem csak csodálatos eszmény, hanem aktivált idegrendszer. Egy folyamatos újrajátszása a kérdéseknek: elég vagyok? Szeretnek még? El fognak hagyni? Amitől félteném a gyerekemet, és magamat is.”
Leszögezte, hogy szereti a gyerekeket, és ez általában kölcsönös. Négyéves keresztlányaik csodát hoztak az életükbe, évente több hónapot is együtt töltenek velük.
De a nap végén nagyon jó érzés, hogy azt mondhatjuk: »Jó éjszakát”. Tudom-tudom. Lehet ezt önzőségnek nevezni. És talán jogos is – hiszen valóban jobban szeretem a »szabadságomat”, mint azt a lehetséges jövőképet, hogy gyerekünk legyen. Ritkán beszélünk arról, hogy egy gyerek nemcsak ad, hanem el is vesz. Nem rosszindulatból, hanem létezéséből fakadóan. Átrendezi a párkapcsolatot, a figyelmet, az intimitást, a csendet. És vannak kapcsolatok, ahol ez nem gazdagodás, hanem törés. Az én életemben a párommal való harmónia az egyik legnagyobb érték – a magammal való viszonyom mellett.
Steiner úgy fogalmaz, hosszú évekig tartott, míg férjével megérkeztek egymáshoz, és ezt a harmóniát, egyensúlyt nem tudná önként feladni. „Ha csak nem tenne le valaki egy gyereket az ajtónk elé” – írta, hozzátéve: akkor biztosan bekapcsolna benne egy belső ösztön és jó apa lenne. Erről írt a Glamour magazin cikkében.
The post Steiner Kristóf elmondta, szeretnének-e gyereket a férjével first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
