Egyszer sem szólalt meg az Artemis-2 legénysége a Fehér Ház sajtótájékoztatója alatt

Az Artemis–2 legénysége meghívást kapott a Fehér Házba, a figyelem mégsem rájuk összpontosult – írja a Space.com. A legénység mellett Jared Isaacman, a NASA vezetője is ellátogatott az Ovális Irodába április 29-én, az élőben közvetített sajtótájékoztatóra.

Donald Trump elismerően beszélt az asztronautákról, szerinte a hozzájuk hasonló emberek teszik Amerikát nagyszerűvé és büszke hihetetlen bátorságukra. Utána felvetette, hogy ő maga is az űrbe menjen.

„Egyébként ahhoz, hogy bekerüljön az ember, nagyon okosnak és fizikailag sok mindenben jónak kell lennie. Szóval nekem nem lenne a gondom a bekerüléssel – fizikailag nagyon-nagyon jó formában vagyok” – mondta az Trump.

Ha nem róla szól, Trumpot nem érdekli

Az Artemis-2 április 2-én indult útnak, és április 10-én tért vissza a Földre. A küldetés keretében Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és Jeremy Hansen megkerülték a Holdat, messzebbre jutva az űrben, mint eddig bárki. Ezzel még az 1970-ben felállított Apollo-13 rekordját is megdöntötték.

Ennek ellenére a 22 perces sajtótájékoztató alatt, Trump és az oda hívott újságírók egyszer sem szóltak az Artemis–2 legénységéhez és ők is csenben maradtak, mozdulatlanul álltak az elnök háta mögött. Isaacman valamivel több figyelmet kapott. Trump személyesen gratulált neki és kijelentette, hogy jó döntés volt őt kinevezni a vezetői posztra. Majd megjegyzést tett a füleire, miután továbbított neki egy újságírói kérdést: „Te is hallottad a kérdést a gyönyörű füleiddel. Remek a hallása – szuper hallása van.”

A kérdés a NASA központjának Washingtonból való esetlegles áthelyezésére vonatkozott. Isaacman elmondta, hogy a jelenlegi elhelyezkedésük kiváló lehetőség arra, hogy kapcsolatban legyenek az érdekelt felekkel, és biztosan a nemzet érdekében hozzanak meg döntéseket.

Van esély rá, hogy ember kerül a Holdra

Egy másik újságíró azt kérdezte Trumptól, hogy szerinte van-e esélye a NASA-nak arra, hogy az ő elnöki mandátuma lejárta előtt embereket juttassanak a Holdra. Az elnök biztosra nem ígérheti, de szerinte jó esélyük van rá, hiszen a tervezettnél előrébb tartanak. Majd kijelentette, övé az érdem, amiért a NASA-t kiemelték az előzőleges „sajnálatos állapotból”.

Egyik riporter sem tett fel kérdést a Fehér Ház 2027-es költségvetési tervezetével kapcsolatban, amely a NASA teljes költségvetését 23 százalékkal, a tudomány finanszírozását pedig 47 százalékkal csökkentené. Trump már tavaly is hasonló költségvetéseket javasolt a NASA számára, amit akkor a Kongresszus elutasított. Az újságírók többsége inkább kihasználta az alkalmat, hogy az Iránnal folytatott háborúról, az orosz-ukrán helyzetről, az Egyesült Államokban zajló választókerület-átalakításról és egyéb űrkutatáson kívüli témákról kérdezzék az elnököt.

The post Egyszer sem szólalt meg az Artemis-2 legénysége a Fehér Ház sajtótájékoztatója alatt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest