A fővárosi fenntartású színházak közös közleményét osztotta meg hivatalos Facebook-oldalán a Katona József Színház, amelyben a pályázati úton szétosztott források politikai motivációi ellen szólalnak fel.
A közlemény azután jön, hogy az utóbbi napokban egyre több aggasztó információ bugyogott a felszínre a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által kiosztott támogatásokról és a szervezet bizottságának tagjairól, akik bár azt állították, nem tudtak például a Fidesz holdudvarához tartozó előadók közt szétosztott 17 milliárdos összegről, Molnár Áron színész és aktivista ezt egy podcast adásban cáfolta.
A fővárosi fenntartású színházak kiállnak az összes olyan kulturális szereplő mellett, akik az elmúlt években nem részesültek értékes és hasznos szakmai munkájukkal arányosan a pályázati úton szétosztott forrásokból
– áll a színházak közleménye elején.
Nem tudtak méltó körülményeket teremteni
Közös veszteségként értékelik, hogy a Fidesz-kormány 2010-es megalakulását követően számos kulturális szereplő kényszerült vagy felhagyni a tevékenységével, vagy méltatlan körülmények közt végezni azt, a magyar kulturális életet érintő, sok esetben politikailag motivált és diszkriminatív döntések eredményeképp.
Hozzáteszik, 2019 óta többnyire a Katona József Színház is el volt zárva a minden regisztrált szakmai szereplő számára hozzáférhető közpénz alapoktól. Ennek következtében pedig egyre kevésbé tudtak méltó körülményeket teremteni az alkotóik és dolgozóik számára.
Közös érdekünk tehát, hogy a kulturális szférában kialakult világnézeti vagy ízléskülönbség mögé bújtatott »korrupció és lopás” gyakorlata felszámolásra kerüljön. Ezért támogatunk az új ágazati vezetés részéről minden olyan kezdeményezést, amely a finanszírozási rendszert átláthatóvá teszi és szakmai alapokra helyezi
– áll a közleményben.
A teljes bejegyzés alább olvasható:
The post Katona József Színház: Fontos, hogy a korrupció és lopás gyakorlata felszámolásra kerüljön first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





