Hegedűs Zsolt hangsúlyozta: a kormányváltással járó átmeneti időszakban kiemelt cél az egészségügyi ellátórendszer zavartalan működésének és a betegellátás folyamatosságának biztosítása. Bejegyzésében jelezte:
Az átadás-átvételt követően a felálló egészségügyi minisztérium szakmai, korrekt és átlátható módon át fogja tekinteni az ágazati irányításban, az egészségügyi államtitkárságon, a kórházakban, valamint a háttérintézményekben dolgozó vezetői személyi állományt, a vezetői feladatokat, az intézményi működést, továbbá az átmeneti időszakban meghozott jelentősebb döntéseket és szerződéses kötelezettségvállalásokat.
A leendő miniszter kiemelte: továbbra is számítanak az egészségügyben dolgozó szakemberekre és vezetőkre, ezért arra kér minden érintettet, hogy „senki ne hozzon elhamarkodott döntést”, és tartózkodjon minden olyan lépéstől, amely veszélyeztetheti az intézmények működését vagy a betegellátást.
Külön felhívta a figyelmet arra, hogy a személyi döntéseknek és a szerződéskötéseknek
rendezett, átlátható, szakmailag indokolt és egyeztetett keretek között
kell történniük, kizárólag a közérdek és a betegbiztonság szem előtt tartásával.
Bejegyzése végén Hegedűs megköszönte azok munkáját, akik ebben az érzékeny időszakban is felelősségteljesen járnak el, és hangsúlyozta: az egészségügyi rendszer stabilitása közös érdek, amely fokozott együttműködést és körültekintést igényel minden szereplőtől.
The post Hegedűs Zsolt rendet ígér az egészségügyben az átmeneti időszak alatt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





