Egy év alatt egernyi emberrel lettünk kevesebben a természetes fogyás miatt Magyarországon

A Központi Statisztikai Hivatal által csütörtökön közölt előzetes adatok szerint márciusban 5752 gyermek született, és 10 393-an haltak meg.

A természetes fogyás márciusban 4641 fő volt, tehát egy kisvárosnyival többen haltak meg, mint születtek,

míg a 2025-ös év azonos hónapjában 5529 volt ez az adat Magyarországon.

Tavaly márciushoz képest a születések száma 2,9 százalékkal, számszerűleg 169-cel, a halálozásoké 9,2 százalékkal, azaz 1057-tel csökkent.

Idén márciusban 3401 pár kötött házasságot, ami 15 százalékkal, 433-mal több, mint egy évvel korábban.

2026 első negyedévének adatai

A KSH jelentése szerint idén az első három hónapban 17 367 gyermek jött világra, 3,5 százalékkal, 622-vel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül januárban 2,2, februárban 5,5, míg márciusban 2,9 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2025 azonos hónapjaiban.

Az első negyedévben a teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,29, egy évvel korábban 1,31 volt.

(Ez a szám azt mutatja meg, hogy egy nő átlagosan hány gyermeket vállal élete során.)

Az első negyedévben 32 899-en haltak meg, 7,5 százalékkal, 2668-cal kevesebben az egy évvel korábbinál. Januárban 5,3, februárban 8,3, márciusban pedig 9,2 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos hónapjaiban.

A KSH jelentése szerint

a természetes fogyás január-márciusban 15 532 fő volt,

ami 12 százalékkal kevesebb az előző évi 17 578 fős értéknél.

Az adatok szerint 7951 pár kötött házasságot január-márciusban, 20 százalékkal, 1339-cel több, mint egy évvel korábban. Januárban 31, februárban 20, márciusban 15 százalékkal több házasságkötés történt, mint 2025 azonos hónapjaiban.

Éves számok

A KSH jelentése szerint 2025 áprilisa és 2026 márciusa között 71 378 gyermek született, 6,3 százalékkal, 4770-nel kevesebb a megelőző 12 havinál. Ebben az időszakban 121 532-en haltak meg, ami 6,0 százalékkal, 7738-cal kevesebb, mint a megelőző 12 hónapban.

Az utóbbi egy évben tehát 50 154 fő volt a természetes fogyás: nagyjából Eger lakosságának megfeleltethető számú emberrel többen haltak meg, mint születtek Magyarországon.

Hozzátették, hogy 2025 áprilisa és 2026 márciusa között 47 939 pár kötött házasságot, ami 4 százalékkal, 1834-gyel több a megelőző 12 havi adatnál.

Régiós kitekintés

A születések száma három régióban és a fővárosban csökkent, háromban nőtt, Közép-Dunántúlon pedig stagnált az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű csökkenést Budapesten, míg a legnagyobb mértékű növekedést Észak-Magyarországon mérték.

A halálozások száma az összes régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest, a legnagyobb csökkenés Észak-Magyarországon, a legkisebb Észak-Alföldön következett be.

A természetes fogyás mértéke minden régióban csökkent, az országosnál nagyobb mértékű volt a csökkenés Észak-Magyarországon és Dél-Alföldön, a legkisebb mérséklődés Budapesten következett be.

A házasságkötések száma az összes régióban nőtt, a legnagyobb mértékű növekedés Észak-Magyarországon történt, míg a legkisebb mértékű Dél-Dunántúlon.

The post Egy év alatt egernyi emberrel lettünk kevesebben a természetes fogyás miatt Magyarországon first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest