Újra dolgozhat a februárban letartóztatott dunavarsányi gyermekorvos

Tisztelt Szülők, Lakótársaim! Tájékoztatom Önöket, hogy a mai napon Önkormányzatunk képviseletében aláírtam Dr. Czuth Ildikó gyermekorvossal azt a helyettesítési szerződést, mely alapján ismételten megszerezhetjük gyermekorvosi rendelőnk működési engedélyét az illetékes hivatalos szervtől

– írta szerdai Facebook-posztjában Riebl Antal, Délegyháza polgármestere. Az említett gyermekorvost és asszisztensét februárban bilincsben vitték el a rendőrök a dunavarsányi rendelőből. A gyanú szerint úgy állítottak ki kötelező oltásokról igazolást, hogy azokat valójában nem adták be. A dunavarsányi gyerekorvos vállalta, hogy asszisztensével a valótlan tartalmú igazolásokat pénzért, illetve ajándékért cserébe állítja ki. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyomoz az ügyben.

Riebl Antal szerdán azt írta, ha a működési engedély a következő két hétben rendeződik, akkor a doktornő heti öt munkanapon három órában fogja ellátni gyermekorvosi feladatait Délegyházán.

A polgármester hozzátette, remélik, a gyermekorvos „hetekben számolt idő alatt meg fogja szerezni Délegyházára vonatkozó praxisjogát, ezután normális, kiszámítható mederben láthatja el hivatását”.

Megkerestük az ügyben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot, valamint az önkormányzatot is. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Kapcsolódó
Novák Hunor: a dunavarsányi kamuoltásokat beadó orvos az oltáselleneseket jól lehúzta, a többi gyereket viszont beoltotta

A gyermekorvos szerint – aki a Mi Hazánk alelnökének testvére – a letartóztatott dunavarsányi doktornő sem hitte el a rögeszmés oltásellenes hülyeségeket.

The post Újra dolgozhat a februárban letartóztatott dunavarsányi gyermekorvos first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest