Háborús bűnösökből nem kérünk! címmel tartottak tüntetést március 21-én a CPAC Hungary és kimondottan az ellen, hogy a Benjámin Netanjahúval szemben érvényben lévő nemzetközi elfogatóparancs ellenére őt is meghívták a budapesti populista jobboldali találkozóra. (Az Orbán Viktort főfellépőként szerepeltető rendezvényre az izraeli miniszterelnök végül nem jött el.)
A szóban forgó szombati napon a demonstráció résztvevői a Deák térről a Kálvin térre vonultak, ahol a felszólalások alatt kihelyeztek egy Netanjahu fejét ábrázoló kartonkivágatot, előtte a gázai háborúban meggyilkolt gyerekek képeivel: a papírmasét később leöntötték paradicsomszósszal és a földre lökték. A tüntetés végén a rendőrség igazoltatta a résztvevőket, közlésük szerint ekkor egy férfit garázdaság és rongálás gyanújával előállítottak.
A demonstráción részt vett M. is, akit viszont csak egy héttel később kerestek meg a rendőrök. Mint a 24.hu-nak elmondta, március 27-én pénteken, a munkaideje végén az édesanyjától tudta meg telefonon, hogy öt rendőr jelent meg a lakásukban, őt keresik, de azt nem közölték, hogy miért. A hívásban elmondta az egyenruhásoknak, hogy a szülei otthona csak az állandó lakcíme, de albérletben lakik, így megbeszélték, hogy utóbbinál találkoznak.
Amikor M. odaért, a rendőrök az utcán várakoztak az autójukban, bekopogott hozzájuk, és mondta, hogy felvinné a vele lévő kutyáját. Elmondása szerint közölték vele, hogy nem megy sehova, megvárnak három további civil ruhás rendőrt, és csak utána mennek fel a lakására. Ezután azt mondták neki, hogy büntetőeljárás zajlik ellene, és felszólították, hogy ne álljon ellen.
Végül elindultak a lakáshoz. A liftben M. videót szeretett volna készíteni az eseményekről, ám az egyenruhások ebbe nem egyeztek bele a személyiségi jogaikra hivatkozva. A férfi felhívta a hatósági személyek figyelmét arra, hogy az intézkedő rendőröket fel lehet venni videóra. A gangra felérve fel akarta hívni a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezetnél dolgozó egyik jogász ismerősét, de állítása szerint az egyenruhások megpróbálták kivenni a telefont a kezéből.
„Az öt rendőr gyakorlatilag beszorított a lakás ajtajához, és kiabáltak velem, hogy nem működök együtt” – fogalmazott lapunknak M., aki ekkor jelezte, hogy mindenben próbál segíteni, de előtte mutassanak egy házkutatási határozatot. Mint mondta, az egyik rendőr tőle több méterre állva gyorsan felmutatott egy papírt, amit így nem tudott elolvasni. Ezután sikerült beszélni az ügyvéddel, aki szintén különösnek találta az eljárást, és azt tanácsolta M.-nek, hogy működjön együtt.
Furcsállja a jogász a kutatást és foglalást egy garázdaság miatt indult eljárásban
Megkerestük a TASZ M.-nek jogsegélyt nyújtó jogászát is, aki az eljárás arányosságával kapcsolatban a 24.hu-nak elmondta: ilyen esetekben, amikor egy tüntetési magatartás kapcsán felmerül a rendőrségben a garázdaság gyanúja, idézni szokták a gyanúsítottat, mert a garázdaság egy csekélyebb súlyú bűncselekmény, vétség. És mivel a tüntetést biztosította a rendőrség, feltételezhető, készítettek felvételeket, és tudható, hogy igazoltatták a résztvevőket. Mindezek alapján szokatlan, hogy személyesen szállnak ki egy vétség gyanúsítottjához, és kérdéses, hogy mi szükség kutatást és foglalást végrehajtani további bizonyítékok megszerzése érdekében, ha a tényállás tisztázott – tette hozzá.
M. elmondása szerint miután beléptek az albérlet ajtaján, a rendőrök megkérdezték, hogy van-e drog vagy fegyver a lakásban, majd miután közölte, hogy nincs, hirtelen barátságosabbá váltak. Mikor azt kérdezte, miért volt szükség ilyen módon fellépni ellene, a rendőrök válasza az volt, hogy nem tudhatják, milyen emberrel állnak szemben. Tisztázta velük, hogy nem fog vallomást tenni, ettől függetlenül keresztkérdéseket tettek fel neki egyebek mellett a papírmasé Netanjahu-fejről. Többszöri érdeklődésére annyit mondtak neki, hogy majd a rendőrségen fogja megtudni, mivel gyanúsítják, közben az édesanyja többször is hívta, de nem engedték neki, hogy felvegye a telefont, mondván, hogy ehhez nincsen joga. Beszámolója szerint a laptopja lefoglalása után a telefonját is elvették, majd több dokumentumot is aláírattak vele, de egyikről sem adtak másolatot. M. az eljárás több része miatt is panaszt tett, köztük amiatt is, ahogyan felléptek vele szemben, illetve amiatt is, hogy szerinte nem volt megalapozott, hogy lefoglalták az elektronikai eszközeit.
M. elmondása szerint az albérlet elhagyása után nem mondták el pontosan azt sem, hogy melyik rendőrkapitányságra viszik be, a hozzátartozói sem lettek erről tájékoztatva. Végül kiderült, hogy a Teve utcai kapitányságra mentek, és itt közölték vele, hogy garázdasággal gyanúsítják az izraeli miniszterelnököt ábrázóló kartonkivágat kecsappal lelocsolása, rongálása kapcsán. Elmondása szerint a rendőrök megpróbálták lebeszélni arról, hogy a kihallgatással megvárják a kirendelt védőjét, mondván, nem fog időben megérkezni. Végül jogi képviselő jelenléte nélkül hallgatták ki, nem tett vallomást. Rabosították, és ismét aláírattak vele több papírt, amelyek közül csak a szabadulási igazolásáról kapott másolatot. A kapitányságon látott egy nőt, aki a szervezője volt a CPAC elleni tüntetésnek, később megtudta, hogy őt is garázdasággal gyanúsították meg.
Az M.-el szembeni eljárás arányosságával kapcsolatban megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot. Azt megerősítették, hogy a CPAC elleni tüntetésen elkövetett garázdaság vétség miatt elrendelt nyomozásban március 27-én kutatást tartottak két budapesti ingatlanban, majd egy férfit és egy nőt hallgattak ki gyanúsítottként. Viszont, mint írták, a konkrét személyre vonatkozó kérdésekre az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján nem áll módukban válaszolni.
Be akarták tiltani
A rendőrség eredetileg betiltotta a CPAC Hungary elleni tüntetést, az erről szóló határozatban azt írták: „megalapozottan feltehető olyan radikális személyek és csoportok megjelenése”, akik „jelenléte olyan mértékű közbiztonsági deficitet feltételez, amely a gyülekezési hatóság számára szükségszerű tiltási kötelezettséget ír elő”. A szervezők Schiffer András korábbi parlamenti képviselő ügyvédi irodájának segítségével megtámadták a tiltó határozatot a Kúrián. A keresetben egyfelől a „közbiztonsági deficitre” hivatkozás ténybeli megalapozottságát vitatták, másrészt a jogkorlátozás szükségességének és arányosságának mérlegelése kapcsán az indokolási kötelezettség megsértését jelezték.
A Kúria megalapozottnak találta a szervezők keresetét, a döntés elvi tartalmát a következőképpen fogalmazta meg: „A gyülekezési jog alapjogi védettségéből következik az, hogy az alapjog gyakorlása csak törvényben meghatározottak szerint, a szükséges és arányos mértékben korlátozható. A veszély, illetve a sérelem bekövetkezésének megalapozott valószínűsítése csak tényeken alapuló következtetések útján történhet”.
The post Kecsappal öntöttek le egy Netanjahut ábrázoló kartonkivágatot, egy héttel később beállítottak a rendőrök first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





