Balásy Gyula nem építi tovább a hatmilliárdos máriaremetei villáját

Kétszer jártunk Balásy Gyula épülő budai villájánál: előbb február elején, majd május közepén. Mindkétszer nagy volt a sürgés-forgás, ám amíg februárban nagy erőkkel építkeztek, betonoztak, most azért adták egymásnak a kilincset a vállalkozók, hogy elvigyék az építőanyagaikat. Daruval emelték le a szigetelőanyagokat, fóliákat az utca fölé tornyosuló házból, és rakták be a furgonjaikba. „Vége, levonulunk” – mondták a 24.hu-nak a melósok szűkszavúan.

Az egyik vállalkozó ugyanakkor hajlandó volt beavatni a részletekbe, de azt kérte, hogy mivel titoktartási szerződést írattak vele alá, a nevét ne írjuk le.

Balásy Gyula emlékezetes interjúja után is dolgoztunk. Valószínűleg akkor még bízott abban, hogy alkut tud kötni az új hatalommal, és marad elég forrása az építkezés befejezésére. Múlt vasárnap azonban hívott az építésvezető, bejelentette, hogy leállnak, mindenki vigye el a cuccát, építőanyagait

– mondta. Azt ígérték neki, hogy ki fogják fizetni, és ebben bízik is.

Balásy Gyula a Kontrollnak adott interjúban szerényen többgenerációs otthonként emlegette az ingatlant, de valójában még NER-es léptékekben is nehezen felfogható méretű luxusvillát álmodott a II. kerületbe, Máriaremete egyik utcájába.

The post Balásy Gyula nem építi tovább a hatmilliárdos máriaremetei villáját first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest