Már születése előtt a családja szegénységére hivatkozva nyilvánították „haza nem adhatóvá” Herminát, a kislány most a TASZ jóvoltából kerülhetett haza végre a családjához.
A jogvédő szervezet 444-en közzétett beszámolója szerint akkor fordult hozzájuk a kislány édesanyja, amikor egy nappal gyermeke születése után elbocsátották a paksi kórházból, de újszülöttje nélkül.
Habár az anyával a családgondozók már terhessége alatt közölték, hogy nem tartják megfelelőnek nyolcfős családjuk zsúfolt lakhatási körülményeit egy újszülött megfelelő gondozásához, és ezért kezdeményezik, hogy a kórházból a baba ne kerülhessen haza, Mária mégis csak a kórház tájékoztatásából, elbocsátásának napján értesült a határozatról.
Törvénytelen kiemelés
A „haza nem adhatósági határozat” indokolásában a gyámhatóság olyan érveket sorolt fel, mint azt, hogy „folyamatos anyagi problémák fennállnak, mert a szülők nem tudják jövedelmüket megfelelően beosztani”, „lakókörnyezetük zsúfolt”. Ezek Mária családjának anyagi helyzetére utalnak, így, ahogy a TASZ hangsúlyozza,
a gyermekvédelmi törvény értelmében nem alapozhatják meg a gyermek családból való kiemelését.
A gyámhatóság ráadásul nem döntött a kislány további sorsáról, így a gyermek még hetekig a kórházban maradt.
A kislány végül két hónapos kényszerű kórházi tartózkodást követően hazatérhetett édesanyjához és családjához a TASZ segítségének köszönhetően.
The post Két hónapig kórházban tartották az újszülött kislányt, mert „haza nem adhatóvá” nyilvánította őt a gyámhatóság first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





