Krausz Gábor felidézte, mikor szeretett bele Mikes Annába

Három évvel ezelőtt, a Dancing with the Starsban való közös munkájuk során ismerkedett meg egymással Krausz Gábor és táncpartnere, Mikes Anna. A séf és a táncosnő még a műsor idején összejöttek (amelyet meg is nyertek), de erről csak később számoltak be a nyilvánosság előtt. Tavaly szeptember óta férjként és feleségként élnek.

Kapcsolódó
Krausz Gábor és Mikes Anna összeházasodtak

Fotókat is mutattak az esküvőről.

Krausz nemrég a Jövök Neked Eggyel! podcastben idézte fel, hogy pontosan mikor érkezett el számára a felismerés, hogy beleszeretett Mikesbe.

Az első adásban mi voltunk az elsők, maga volt a rettegés. Már számoltak vissza, 15 másodperc volt az élő adásig. Azon gondolkodtam, itt van előttem ez a lépcső, hogy tudnék róla úgy leesni, hogy kitörjön a bokám, eltörjön a lábam, és ne kelljen nekem most táncolni. De Anna! Ő csodálatos volt! Csodálatos tanár, olyan gladiátor motivációs szöveget nyomott nekem az utolsó 10 másodpercben, hogy átkapcsoltam. Ott szerettem bele

idézte a story.hu a séfet, aki a műsorban azt is megosztotta, hogy az esküvőjükön is a Szépség és a Szörnyeteg című DWTS-produkciójukat táncolták el, mert egyszerűen nem jutott idejük arra, hogy új koreográfiát tanuljanak be.

Azt hittem, rutinból fog menni. Hát nem, mindent elfelejtettem. Az esküvő előtti éjszaka próbáltuk le, egyszer! És visszajött izommemóriából az egész.

Egy korábbi adásban Krausz azt is megosztotta, hogy először egy táncpróbán, négy pohár pezsgő elfogyasztása után csókolta meg a táncosnőt.

Már nem tudom, hányadik héten jártunk a próbafolyamatok alatt… Egyszerre volt a táncpróbánk, ők [Marics Petiék – a szerk.] próbáltak az egyik teremben, mi Annával a másikban, és Petivel kitaláltuk sunyiban, hogy valahogy félóránként találkozunk a büfénél, félóránként iszunk egy pohár pezsgőt, de úgy, hogy ezt a csajok ne tudják meg. Mindig kitaláltunk valamit, ami nyilván feltűnő volt, de nem vették a lapot. Mondjuk, a leheletünkön lehetett érezni, meg hogy kicsit lazábban megy a quickstep. A lényeg az, hogy a negyedik pohár után összeszedtem minden bátorságomat, ez valószínűleg segített is. És akkor csókoltam meg először Annát

– mesélte.

Kapcsolódó
Krausz Gábornak feladta a leckét a kislánya ízlése: „Néha már majdnem elszakadt nálam a cérna, amikor láttam, hogy vágja a fejeket”

Végül rájött a trükkre, hogyan kóstoltassa meg Hannarózával azokat a fogásokat is, amiket korábban nem szeretett.

The post Krausz Gábor felidézte, mikor szeretett bele Mikes Annába first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest