Unai Emerynél nincs jobb futballedző jelenleg a világon?

Az Aston Villa nyerte az Európa Ligát.

Emery továbbra is a második számú klubsorozat specialistájának számít, ugyanis már öt végső sikerrel csúcstartó: korábban háromszor a Sevillával, egyszer pedig a Villarreallal ért a csúcsra. Emellett egy döntőt veszített, még az Arsenal kispadján 2019-ben.

„Fantasztikus érzés. Európa sokat adott nekünk és nekem is – sokat. Mindig nagyon hálás vagyok minden versenyért, de különösen az Európa Ligáért” – nyilatkozta az 54 éves szakember.

Azt mondogattam a játékosaimnak, hogy komolyságra van szükségünk ebben a sorozatban, meg kell mutatni a pályán, hogy te vagy a főszereplő. És ők meg is tették! Ez a döntő visszaigazolta, hogyan haladunk előre. Nagyon fontos számukra.

A Villa projektjének jövőjéről úgy fogalmazott, a csapat is erősebb, és mindenben fejlődés tapasztalható. A klub azon dolgozik, hogy további tízezer fővel bővítse a stadiont, kicsit átalakítják az edzőközpontot is.

5 – No manager has won more major European finals than Unai Emery (level with Carlo Ancelotti, Jose Mourinho and Giovanni Trapattoni). Demographic. pic.twitter.com/CpYBBqzCKr

— OptaJoe (@OptaJoe) May 20, 2026

Új szintre emelte a Villát

Emery 2022. november 1-jén vette át az Aston Villa irányítását, a birminghamiek akkor a Premier League 16. helyén álltak – két hellyel és egy ponttal a kiesőzóna felett. Vezetésével csapata 25 bajnokiból 15-öt megnyert, így végül a hetedik helyen végzett, és 2010-11 óta először jutott ki egy európai kupasorozatba.

Első teljes szezonjában aztán csodát látott a Villa Park: a csapat 15 egymást követő hazai bajnokit nyert meg – ez a legtöbb győzelem a 151 éves története során –, ráadásul a szezon végén a 4. lett, így 1982–83 óta először biztosította be helyét a legrangosabb európai kupában, a Bajnokok Ligájában.

NO LIMITS TO OUR DREAMS. pic.twitter.com/rrgvpzewib

— Aston Villa (@AVFCOfficial) May 20, 2026

Ezt követte az idei Európa Liga-siker, amivel kapcsolatban a Villa korábbi középpályása, Mark Albrighton a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy Emery új szintre emelte a Villát.

„Mindig lesznek hullámvölgyek és csúcspontok, ez a futball természete. A Villa már átélt néhány ilyen mélységet, de most hatalmas csúcson van.”

Egy másik korábbi Villa-játékos, Ashley Young szerint Emery született győztes, akit egy szinten kell emlegetni Ancelottival és Mourinhóval.

Visszajuttatta a klubot Európába, visszavitte a Bajnokok Ligájába. Ha valaki azt mondja a Premier League 16. helyén állva, hogy Emery idejön és megnyeri az Európa Ligát, nem lett volna ember, aki elhitte volna.

Fent a csúcson

Azzal, hogy Emery ötödször nyerte meg az Európa Ligát ő a második menedzser Carlo Ancelotti után ennyiszer diadalmaskodott egy ugyanolyan európai kupában (olasz kollégája a Bajnokok Ligájában szerzett ennyi trófeát).

Igaz, José Mourinho és Giovanni Trapattoni is ötszörös győztes: a portugál BL-t, Európa Ligát és Konferencia Ligát, az olasz szakember BEk-et, KEK-et és UEFA-kupát nyert.

Emery hatodik kupadöntőjénél csupán Trapattoni ért el többet (hetet). De a lendületét és az eredményességét látva ez a sorrend még módosulni fog.

Kapcsolódó
Fel van adva a lecke: Emery a harmadik csapatával az ötödik Európa Ligáját nyerte

A baszk edző hatszor döntőzött aktuális csapatával, ötször magasba emelhette a kupát.

The post Unai Emerynél nincs jobb futballedző jelenleg a világon? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest