Soha ennyi embert nem honosított Németország – itt a lista nemzetiség szerint

Rekordot döntött 2025-ben a honosítások száma Németországban: tavaly több mint 300 ezren kaptak német állampolgárságot.

Ezt adják ki a Welt am Sonntag című német hetilap által összesített előzetes tartományi adatok.

Új csúcs ez az egy évvel korábban regisztrált 292 ezres csúcs után.

A hetilap 14 német szövetségi tartomány adatai alapján készítette el összesítését (Mecklenburg-Elő-Pomeránia és Szász-Anhalt statisztikái hiányoztak, Alsó-Szászország, Saar-vidék és Schleswig-Holstein esetében pedig nem álltak rendelkezésre tartományi szummák).

A növekedés hátterében a 2024-ben hatályba lépett német állampolgársági reform áll, mely alapján:

  • a kérelmezők megtarthatják korábbi állampolgárságukat is
  • emellett a honosításhoz szükséges minimális tartózkodási idő nyolc évről öt évre csökkent.

A honosítások számának növekedési üteme ugyanakkor mérséklődött: míg 2024-ben 46 százalékkal emelkedett az új német állampolgárok száma az előző évhez képest, 2025-ben már csak 6 százalékos növekedést regisztráltak.

A lap szerint több önkormányzat már most újabb kérelmezési hullámra készül. A német hatóságok arra számítanak, hogy 2026-tól tömegesen válhatnak jogosulttá a honosításra azok az ukrajnai menekültek, akik 2022-ben érkeztek az országba az orosz invázió miatt, és addigra teljesítik az ötéves tartózkodási feltételt.

A 2024-es hivatalos adatok szerint a honosítottak legnagyobb csoportját a szíriai állampolgárok alkották, őket a török származású kérelmezők követték.

The post Soha ennyi embert nem honosított Németország – itt a lista nemzetiség szerint first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest