Telex: Feldarabolhatják a TEK-et

A Telex több, egymástól független forrásból is úgy értesült: a jövőben feldarabolják a Terrorelhárítási Központot, azaz a TEK-et. A Belügyminisztérium válaszában jelezte: a rendvédelmi szervek működését érintő végleges jogszabály-módosítási tervezet még nem készült el, a szakmai egyeztetések folyamatosan zajlanak.

A hírek szerint többek közt a javaslatok között szerepel, hogy a terrorfelderítés elkerül a TEK-től a Nemzeti Nyomozó Irodához, vagyis az NNI-hez. Ezzel lényegében a TEK-et az egyik legfőbb feladatától fosztanák meg. A TEK másik két fő feladata a személyvédelem és az elfogások – e területeken is várhatók változtatások.

Ha szervezetként meg is marad a TEK, a nevét várhatóan meg fogják változtatni, ugyanis az „politikailag terhelt”.

A lap szerint minden, a TEK átalakítását szorgalmazó változás komoly előkészületet igényel, mert 2010-es megalakulása óta a TEK-re egyszerre vonatkozik a nemzetbiztonsági és a rendőrségi törvény, ez pedig az ott dolgozók vezénylésére is hatással lehet.

Annak, hogy a Magyar-kormány előbb-utóbb hozzá fog nyúlni a TEK-hez, az első jele volt, hogy a miniszterelnök május végén felmentette pozíciójából Hajdu Jánost, a TEK főigazgatóját, aki egyébként korábban Orbán Viktor személyi testőre is volt.

Kapcsolódó
Magyar Péter kirúgta a TEK főigazgatóját

A kormány rövidesen benyújtja a javaslatát a rendőrség átalakításáról.

The post Telex: Feldarabolhatják a TEK-et first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest