Várhatóan az augusztus 31-i ülésén dönthet az Országgyűlés a Független Közmédia Testület tagjairól – közölte Radnai Márk (Tisza), az Országgyűlés művelődési bizottságának alelnöke a testület szerdai ülésén.
Az MTI beszámolója szerint Radnai Márk emlékeztetett rá, hogy a július 26-án hatályba lépő médiatörvény-módosítás értelmében létrejövő Független Közmédia Testületbe három tagot a kormánypárt, hármat az ellenzék, további hármat pedig médiaszakmai szervezetek jelölhetnek.
Így zajlik majd a választás folyamata
A házelnök várhatóan július 29-én kéri fel a képviselőcsoportokat, hogy jelöljenek tagokat legkésőbb augusztus 23-ig. A művelődési bizottság várhatóan augusztus 26-án, nyilvános ülésen hallgatja meg a jelölteket, majd javaslatot tesz az elnök és a tagok megválasztására az Országgyűlésnek, amely augusztus 31-én dönthet a testület összetételéről – ismertette a menetrendet a politikus.
Radnai Márk a Médiatanács elnökének és tagjainak megválasztásával kapcsolatban elmondta, hogy a hét tagból álló testületbe három tagot a kormánypárti, hármat az ellenzéki képviselőcsoportok jelölhetnek, az elnöki tisztség pedig pályázat útján tölthető be. A művelődési bizottság kéri fel majd a képviselőcsoportokat a jelöltállításra, amelynek határideje augusztus 23. lesz.
Várhatóan július 27-én dönt a bizottság az elnöki tisztség betöltésére vonatkozó nyilvános pályázati felhívás szövegéről, a pályázat benyújtási határideje 30 nap lesz, a felhívást pedig augusztus 3-ig meg kell jelentetni a Magyar Közlönyben, valamint legalább öt nagy elérésű elektronikus vagy nyomtatott sajtótermékben – folytatta a politikus.
Ezt kell tudni a jelölőbizottságról
Tájékoztatása szerint a folyamat során eseti jelölőbizottság jön létre, várhatóan augusztus végén, három kormánypárti és két ellenzéki taggal, valamint egy-egy tagot delegálhat a Magyar Lapkiadók Egyesülete, az Önszabályozó Reklám Testület, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete és a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete.
A jelölteket és a pályázókat az eseti bizottság nyilvános ülésen hallgatja meg, majd a támogatott jelöltekről javaslatot tesz a művelődési bizottságnak, amely várhatóan szeptember 16-án nyilvános ülésen hallgatja meg a jelölteket, majd javaslatot tesz az Országgyűlésnek a jelöltek megválasztására.
The post Nyár végére felállhat az új közmédia-testület first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





