Lemondott a legfőbb ügyész

Szerdán benyújtotta lemondását Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész. Közleményében azt írta:

Az igazságszolgáltatás, benne az ügyészség függetlenségének és tekintélyének megóvása a demokratikus intézményrendszer egyik alapja. Az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé, és nem lehet napi politikai érdekek vagy hatalmi játszmák színtere. Ennek egyértelművé tétele érdekében ma – az ideiglenes köztársasági elnök útján – az Országgyűlés elnöki feladatait ellátó alelnökhöz intézett nyilatkozatommal benyújtottam a lemondásomat, kezdeményezve, hogy megbízatásom 2026. augusztus 25-vel szűnjön meg.

A távozó legfőbb ügyész szerint folyamatos támadás alatt volt, noha nem volt köze politikai pártokhoz. Úgy fogalmazott:

Az utóbbi időszakban a személyemen keresztül sorozatos, az elfogadható szakmai és közéleti viták kereteit messze meghaladó támadások érték az általam vezetett szervezetet, annak ellenére, hogy a megbízatásomat a jogszabályoknak megfelelően, kizárólag szakmai szempontokat figyelembe véve láttam el. Pályafutásom során sem nekem, sem a családtagjaimnak nem volt köze politikai pártokhoz, a legfőbb ügyészi pozíciót is kicsit több mint egy éve töltöm be.

Hozzátette: „A politikai élet szereplőinek – sok esetben valótlanságokat tartalmazó – megnyilvánulásai mellett egyre gyakrabban fordul elő az is, hogy a büntetőeljárások szereplői, jogi képviselőként eljáró ügyvédek, saját ügyeiket felhasználva, politikai jellegű támadásokat intéznek az igazságszolgáltatás egyes szereplői, benne az ügyészség ellen. Ezek a méltatlan kijelentések mára nemcsak engem és a tisztségemet érintik, hanem veszélyeztetik az ügyészség tekintélyét, sértik a függetlenségét, valamint az ott dolgozó több mint négyezer szakember munkájába vetett közbizalmat is”.

Rendkívül rossz üzenete van annak is, ha a közéleti szereplők részéről azért merül fel igény a hivatalban lévő legfőbb ügyész leváltására, mert az éppen folyamatban lévő büntetőeljárások nem az általuk elképzeltek szerint alakulnak. Mindez azzal a következménnyel jár, hogy a mindenkori legfőbb ügyésznek tartania kell attól: ha tevékenységével nem felel meg a politikusi elvárásoknak, számolnia kell az eltávolításával

– írta. Végül hozzátette:

A legfőbb ügyészi tisztségről való lemondásom oka kizárólag az ügyészi szervezet érdekeinek szem előtt tartása: az ügyészség működése és függetlensége semmilyen körülmények között nem szenvedhet kárt a legfőbb ügyész körül kialakult nemtelen, politika által motivált küzdelmek miatt. Nem kívánok tovább részese lenni annak, hogy a személyem körül gerjesztett, valótlan alapokon álló, politikai célt szolgáló konfliktus az intézményi bizalom további erodálásának eszközévé váljon.

Ki lesz a következő?

Magyar Péter miniszterelnök a Tisza Párt választási győzelme után többször is felszólította a legfőbb ügyészt – más közjogi méltóságokkal együtt –, hogy távozzon a posztjáról. Legutóbb az aranykonvojügyben mondta a kormányfő, hogy Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyésznek rövidesen „le kell mondania”.

Nagy bejelentését követően nem sokkal a kormányfő a következőt posztolta a Facebookra:

Az imént lemondott a legfőbb ügyész. Ezzel az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg, aki akadályozta a rendszerváltást. Uraim, ki lesz a következő?

A lemondás időzítése azért is érdekes, mert azután, hogy a Fidesz szervereit az NKA-botrány miatt lefoglalta az ügyészség, Orbán Viktor szerdán tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy koncepciós eljárásról van szó. A Fidesz volt miniszterelnöke szerint teljesen nyilvánvaló, hogy az NKA döntéseiben részt vevő emberek semmi rosszat nem tettek. A magyar kultúra rendelkezésére bocsátották azt az összeget, amit a kormány a számukra megszavazott. A volt kormányfő szerint ez az ürügy arra, hogy elvigyék a Fidesz szervereit.

Kapcsolódó
Az NKA-botrány miatt vonult ki az ügyészség a Fidesz egyik központjába

Havasi szerint azért, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait.

The post Lemondott a legfőbb ügyész first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest