Rétvári Bence: Tatárjárás a közmédiában?

„Tatárjárás a közmédiában?” Ezzel a címmel kérdezte Rétvári Bence arról Tarr Zoltánt, hogy társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszterként egyetért-e Hazajáró honismereti magazin megszüntetésével. Az immár ellenzéki politikus szerint az, hogy az MTVA új vezetése nem hosszabbította meg a produkció szerződését

méltán nagy felháborodást váltott ki minden nemzeti érzelmű emberben.

A Hazajáró immár 15 éve mutatja be a határontúli magyar közösségeket, a magyar műemlékeket, a csodálatos Kárpát-medencei tájat és fantasztikus magyar embereket, akik ragaszkodnak a magyarságukhoz.

Rétvári Bence olyan pártpolitikától teljesen mentes műsorként írta le a Hazajárót, amelyet szerinte a Tisza Párt képviselői közül is sokan szerettek, mert a túrázást, a természetjárást népszerűsítette,

így mondhatjuk, hogy szinte a közszolgálatiság esszenciája volt ez a műsor.

Azt állította, hogy

ami most zajlik a közmédiánál, az a valódi tatárjárás,

az MTVA új vezetőinek pedig nem fontos a határontúli magyarság,

céljuk az értékek szisztematikus megsemmisítése.

A kereszténydemokrata politikus nem először áll ki a műsor alkotói mellett. A Hazajárót a kitörés-emléktúrát is szervező Hazajáró Honismereti és Turista Egylet alapítói készítik. Három éve Moys Zoltán és Kenyeres Oszkár lovagkeresztet kapott „a Kárpát-medence természeti és kulturális értékei mellett a helyi magyarság mindennapjait bemutató, a természetjárást népszerűsítő tevékenysége, különösen a »Hazajáró” című műsor készítése során végzett színvonalas és odaadó munkája elismeréseként”. Rétvári Bence államtitkárként válaszolt, amikor Oláh Lajos DK-s képviselő azt firtatta, mérlegelték-e,

hogy olyan embernek adnak magas állami kitüntetést, akinek sajtóértesülések szerint a nevéhez köthető cég gyártotta azt a 2013-as műsort is, amely Adolf Hitler születésnapjáról tisztelettel, többek között ilyen mondatokkal emlékezett meg: »Rövid idő alatt talpra állította a tönkretett, nyomorba döntött Németországot, ahol példátlan gazdasági, társadalmi, erkölcsi, kulturális fellendülés vette kezdetét (…) A történelem talán legismertebb politikusának emléke azóta is a győztes nagyhatalmak politikai boszorkányüldözésének első számú célpontja”?

Moys Zoltán, az Országgyűlés korábbi alelnökének, Lezsák Sándornak a veje, cége 2010 után lett az MTVA beszállítója. Neve akkor is előkerült, amikor a 24.hu megírta, a második világháborús túrákat szervező egylete 70 millió forintos állami támogatást kapott. Akkor azt közölték, a kérelmek elbírálásakor az igénylő személyétől független, nem politikai, hanem turizmusszakmai szempontok szerint zajlik.

Kapcsolódó
Turisztikai támogatások: 70 milliót kapott a Kitörés túra szervezője, miközben újabb milliárdokat hívott vissza a kormány

A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet „bakancsos turistaházat” létesít vissza nem térítendő támogatásból.

The post Rétvári Bence: Tatárjárás a közmédiában? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest