Volt, ahol hat fokot mértek hajnalban

Az ország nagyobb részén ma is igazán friss volt a hajnal, Zabaron volt a leghűvösebb, ott 6 fok alá süllyedt a hőmérséklet – írta a HungaroMet. A Dunántúl több részén az éjszaka is lengedező szél, illetve a nyugatról érkező felhőtömbök mérsékelték a lehűlést, ezért ott az ilyenkor megszokottnál néhány fokkal magasabb minimum-hőmérsékleteket regisztráltak.

Ma a napos időt követően nyugat, délnyugat felől egyre nedvesebb léghullámok, vastagabb felhőtömbök érkeznek – a legtöbb napsütés a Tiszántúlon valószínű. A nap második felében délnyugat felől kissé növekszik a záporok, zivatarok kialakulási esélye, valamint gyenge, szemerkélő eső is eshet, viszont csak kevés helyen (elsősorban a nyugati tájakon, esetleg estefelé a középső területeken) valószínű csapadék.
A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik, a maximum pedig 29 és 35 fok között alakul.

  • A Balaton Alsóörsnél 21,6 °C,
  • Balatonfenyvesnél 22,2 °C,
  • Balatonkenesénél 22,5 °C,
  • Révfülöpön 20,5 °C,
  • Siófokon 21,3 °C.

A középtávú időjárási előrejelzések újabb, hosszan tartó hőhullámot mutatnak, keddtől délnyugatira fordul az áramlás, napról napra egyre melegebb lesz, ismét beköszönt a forróság. Ugyan még messze van, ám egyelőre úgy látszik, hogy bő egy hét múlva, 2026. augusztus 3-án bőven 35 fok fölött lesznek a csúcshőmérsékletek. Gyakorlatilag egész Európában nálunk lesz a legmelegebb: országszerte 36-39 fok körüli hőségre számíthatunk.

The post Volt, ahol hat fokot mértek hajnalban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest