A vidéken dolgozó pedagógusok munkáját méltatta az államfő a tanévnyitón

Baka András kedden a Somogy vármegyei Nagybajomban, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségén arról beszélt, hogy az oktatás szellemisége nemcsak közösségeket formál, hanem a nemzet jövőjét is meghatározza.

Az államfő szerint a pedagógusok munkája stratégiai jelentőségű, hiszen a tanárok egyszerre adnak tudást, mutatnak példát, támogatják a gyerekeket, és sokszor a szociális problémák kezelésében is szerepet vállalnak.

Köszönet a vidéken dolgozó pedagógusoknak

Baka András elmondta, hogy látogatásával a magyar társadalom megbecsülését kívánta kifejezni a tanárok, diákok és különösen a kisebb településeken dolgozó oktatási szakemberek felé.

Beszédében személyes kötődésére is utalt: édesanyja és felesége is pedagógus, ezért saját tapasztalatai alapján is tudja, mennyi munka, türelem és figyelem áll egy-egy tanóra mögött.

Az államfő szerint egy jó tanár nemcsak oktat, hanem bátorít, irányt mutat, felismeri a tehetséget, és segít a kudarcok feldolgozásában is.

Úgy fogalmazott: a diákok később talán nem minden tananyagra emlékeznek majd, de arra igen, hogy ki hitt bennük, ki támogatta őket, és ki segítette fejlődésüket.

A diákokat is megszólította

A tanulókat arra biztatta, hogy legyenek kíváncsiak, merjenek kérdezni és hibázni, mert a kudarcok nem véglegesek, hanem a fejlődés részei.

Emellett arra kérte őket, hogy figyeljenek egymásra, fogadják el a különbözőségeket, és álljanak ki azok mellett, akik segítségre szorulnak – írja az MTI.

Esélyteremtő intézményként méltatta az iskolát

Baka András külön is méltatta a nagybajomi Csokonai iskolát, amely szerinte nemcsak oktat, hanem esélyt is teremt. Az intézmény kollégiumi ellátással, közösségi programokkal, sport- és tehetséggondozó foglalkozásokkal segíti a gyermekek fejlődését.

Az iskola több mint 300 tanulót oktat, és kiemelt szerepet vállal a hátrányos helyzetű, illetve állami gondoskodásban élő gyermekek támogatásában.

The post A vidéken dolgozó pedagógusok munkáját méltatta az államfő a tanévnyitón first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest