VIII. Haakon norvég király letette az esküt a parlamentben

Kedden esküt tett a parlamentben VIII. Haakon norvég király, aki apja, V. Harald múlt heti halálát követően lett az északi ország következő királya.

Haakon egy nyitott tetejű, fekete 1966-os Lincoln Continentalban érkezett a parlament épületéhez az integető tömeg között, ahol Masud Gharahkhani, a parlament elnöke és a teljes kabinet, valamint a törvényhozók kísérték be.

Norvég parlament, megígérem és esküszöm, hogy a Norvég Királyságot az alkotmányának és törvényeinek megfelelően fogom kormányozni, úgy segítsen nekem a Mindenható és Mindentudó Isten

– mondta VIII. Haakon a ceremónián.

Koronázásra nem került sor, mivel Norvégia 1908-ban eltörölte ezt a szokást. Haakon apjának halála pillanatában automatikusan királlyá vált.

Az új király felesége, az 53 éves Mette-Marit királyné, aki a júniusi tüdőátültetéséből lábadozik, állapota miatt lemondta az eskütételen való részvételé. Helyette lánya, Ingrid Alexandra koronahercegnő állt a király mellett a ceremónián.

V. Harald király temetését szeptember 9-én tartják Oslóban, a szertartásra a világ minden tájáról várják az államfőket.

The post VIII. Haakon norvég király letette az esküt a parlamentben first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest