Fejes Pétert jelölte Baka András köztársasági elnök. Ahhoz, hogy valóban ő legyen az új legfőbb ügyész, még a parlament kétharmados támogatása is szüksége lesz.
„Olyan ember, aki ismeri a szervezet működését. Rendelkezik azzal a tapasztalattal, tartással, ami a poszt betöltéséhez szükséges” – méltatta Fejest Baka, aki elmondása szerint több tucat egyeztetést folytatott le az elmúlt hetekben a megfelelő jelölt kiválasztása érdekében.
„Fejes Péter vezetőként és tárgyalótermi ügyészként egyaránt bizonyított. Jelentős összetett ügyekben képviselte a vádat, miközben mindvégig megőrizte szakmai hitelességét és személyes integritását. Fejes Péternek nincs pártkötődése. Politikai szempontból aggályos ügy érdemi megítélésében nem vett részt. Főügyészi megbízatása az utolsó előtti legfőbb ügyész (Polt Péter, a szerk.) döntésével, bizalomvesztésre hivatkozva szűnt meg” – jelentette ki Baka András.
Ő már a második jelöltje az államfőnek. Az előző jelöltet, Szathmáry Zoltánt azonban egyetlen képviselő sem támogatta: egy tartózkodás és 137 nem vokssal leszavazták a parlamentben. Szathmáryval szemben két fő aggály volt, az egyik, hogy osztályvezető ügyész volt a Legfőbb Ügyészségen, ahova még Polt Péter idején nevezték ki, a másik pedig az, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatalban dolgozó testvére gyanúsítottként érintett az ún. aranykonvoj-ügyben. Ezek miatt a Tisza Párt jelezte, hogy nem elfogadható a személye.
The post Fejes Pétert jelölte legfőbb ügyésznek Baka András first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





